Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 1. szám - Tárcza
18 kezményeket nem von maga után. Az atheismust ma nem tekintik bűnnek. Sőt mi több, azok az istentagadó intelligens (?) emberek eszöknek végessége daczára oly végtelenül elbizzák magukat, hogy kicsinylöleg tekintenek le azokra a (szerintük) korlátolt felfogású emberekre, a kik a 19-ik században, a felvilágosultság századában, tudnak hinni Istenben, menyországban, feltámadásban stb. S mekkora a száma azoknak, kik magukat atheistáknak vallják, sejthetjük, ha szélylyel tekintünk rokonaink, barátaink, ismerőseink körében. Itt is, ott is akad egy-egy atheista. Hazánkban is nagy lehet számuk, hát még Francziaorczágban, hol franczia írók vallomása szerint az atheismus végveszélylyel fenyeget. Az atheismus a materialismus szükségképeni következménye. S a mennyiben az atheismus századunkban nagy mérveket öltött, annyiban a „materiális,, melléknevet századunk nem alap nélkül nyerte. A vallásossággal áll és esik az erkölcsiség is. Ha korunk erköcsi életét tekintjük, abból azt a következést vonhatjuk, hogy a 19-ik század a materialismus százada. Igaz, hogy az úgynevezett durva bűnök kisebb arányban fordulnak elő, mint régente, de annál gyakoriabbak a fényűzés, drága és könnyelmű életmód által okozott csalások és sikkasztások. Ám mondjuk, hogy régebben is meg voltak e bűnök, csak a hír szárnyaira nem keltek oly hamar, mint manapság. De az kétségbevonhatlan, hogy a mostani társadalmi életben nem ritkák az olyan bűnök, melyek bizonyítják, hogy e század talaja az eszményeket megteremni nem igen alkalmas. Nem ritkák az olyan társaságok, a melyekben a társaság egyik vagy másik tagjának ajkáról el-elröppen egy-egy durva megjegyzés a legszentebb eszmények rovására. S mit tapasztalunk ? azt, hogy a társaság mulat rajta, vagy ha azt nem teszi is, de azt se teszi, hogy a szentségtörő materiálistát közönyével vagy megvetésével sújtaná. A társadalom a képmutatás és hazugság átka alatt nyög. Mindenki többnak akar látszani, mint a mekkora, s azért szépen öltözködünk s éhezünk. Szebbek akarunk lenni, mint a milyenek vagyunk, s azért hibáinkat eltakarjuk s megcsaljuk a világot s magunkat. Az udvariasság a hazugság köpenyében jár. Hogy vagy? ha kérdezik, te persze azt feleled : jól, pedig talán azon gondolkozol, hogyan lehetne kifutni a világból. Ha szomszédodat csapás éri, sietsz részvétedet kifejezni; háta mögött meg azt mondod, úgy kell neki, miért olyan büszke. Ismerősöd meglátogat, te örülsz a ritka szerencsének, pedig az ablakon szeretnéd kidobni. El akar menni, te marasztod, pedig alig várod, hogy távozzék. Meghal egy távoli rokonod, rád hagyja vagyonát, s te hullatod koporsójára — krokodil könnyeidet. A társadalom igen elnéző bizonyos erkölcsi bűnök iránt. Ha milliomos hivatalnoka vagy s te pár forintot azéból elvész — késő napjaidra, azt mondja rá a világ: „bolond volna, ha nem tenné.“ Ha orvos vagy s egy félig beteg hozzád folyamodik, s te először egész be
