Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 1. szám - Tárcza
16 Egyházi ének. Irta: Titius (Tietze) Kristóf, ev. pap, (1641 — 1703.) „Egy szempillantásig hagytalak el téged, de az én nagy irgalmasságimban egybegyűjtiek téged.“ Ezsaiás, 54,7. Dallama: Szivem keserűségét. Néha úgy tetszik nekünk,*) Elhagyott jó Istenünk; De szivemben él e hit: Végre mégis megsegít. Máról a mit elhalaszt, Jobb időre hagyja azt; Hol a szükség legnagyobb, Segedelmét ott kapod. Az atya sem ád, mihelyt Kér a gyermek s könnyet ejt. Isten is csak szerivel Adja néktink, a mi kell. Benne hát megbízhatom, Bármi Ínség terhe nyom, Mert az Isten engemet Atyámnál is jobb szeret. Ha a sátán megkísért, Nem bukom el még azért; El az Isten, nem hagy el, Ha elestem fölemel. Lelkem, könnyen soh se higyj, Hamis e világ s irigy! De nem bánom, hadd legyen. Az Úr lesz birám nekem. S e világ ha nem szivei, Nem törődöm mérgivel; Ha elűz se vesztenék, Jobb hazám lesz fenn az ég. Bárha éltem veszteném, Csak Uram, te légy enyém; Úgy halálom sem riaszt, Abban is Te adsz vigaszt. Fordította: Payr Sándor. A materialismus százada. A mint minden kornak, minden századnak, még a legsivárabbnak is megvan a maga jelentősége, úgy megvan a mi századunknak, a 19- dik századnak is. Századunknak egy jellemző tulajdonságáról akarok szólani. Nem is annyira az egész századot, mint inkább annak második felét értve. Nem önmagámtól veszem a bátorságot századunk egy jel*) Hymnologiai tekintet indított ezen énekünknek újabb fordítására, mely a dunántúli énekes könyvben 351. sz. alatt fordul elő s az eredetiben („Sollt es gleich bisweilen scheinen“) igen kedvelt énekök a németeknek. Az éneknek eredeti dallamából készült a mi kedvelt „Szivem keserűségét“ nevű melódiánk. Az énekes könyvben is mindjárt amaz után következik 352. sz. alatt. Csakhogy ez utóbbi énekünknek első két sora egy-egy szótaggal rövídebb. Ilyen kétféle alakban már most csak nem énekelhetünk egy és ugyanazon dallamot! Vagy az egyiket, vagy a másikat el kell ejtenünk. Szerintem a „Szivem keserűségét“ kellene megtartanunk, mert ez már ismeretes és szokott melódiánk s szövegét is Ács Mihály, volt győri pap, (f 1708), jelesebb énekirónk, a „Boldog Halál Szekere,“ „Lelki Aranyláncz“ és a „Minden e földön elmúlandó“ kezdetű énekünk szerzője, irta. Ács szerzősége kitűnik a versfejekből, ha azokat a Graduál szövege szerint hátulról visszafelé olvassuk. A dunántúli éneket már csak csonkítva adja Michael Áts uevét. Az itt költött éneket is tehát a »Szivem keserű-égét“ dallamára alkalmaztam. így kellene énekes könyvünket a felesleges versalakoktól megtisztítani s a felesszámú dallamokat kevesebbre redukálni. P. S.
