Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 5-6. szám - Eőri: Az optimistikus irányban való nevelésről
116 — Az optimistikus irányban való nevelésről. Századunk a művelődés százada. A tudomány, melynek a reformatio széttörte a bilincseit, mindenfelé elterjedt s fényével bevilágítja az egész világot. Az ismeret, a tudás, mely a sötét középkorban csak a zárdák s egyes féltékeny tudósok lakásaiban volt feltalálható, napjainkban már a világ zajától távol eső falucskákba, az egyszerű pórnak a viskójába is elhatott. Igaz ugyan, hogy a tudomány elterjedésének mértékére nézve még nem lehetünk teljesen megelégedve, mert napjainkban is még sok a setétség, a vakhit, a babona, — de ha korunkat összehasonlítjuk a rég elmúlttal, végtelen nagy haladást látunk. A tudomány tehát hódított, s napjainkban is még egyre hódít. Hódított pedig a tudománynak mindegyik ága, hódított az oktatás- és neveléstudomány is. A nevléstudomány ugyan nem újabb keletű, sőt, mint gyakorlati tudomány, ott kezdődik, a hol az emberi nem; a valódi humán, észszerű nevelés azonban az újabb kor vívmánya. Újabb időben állapították meg a főbb nevelési elveket s újabb időben hangoztatták különösen, hogy a gyermekek nevelését lehetőleg hivatott tényezőkre kell bízni, kik a szülők munkáját betetőzik. E kívánság igazságosságát ma már mindenütt belátták s igen sok szülő akadt és akad ma is, kik serdülő gyermeküket képzett nevelő gondjaira bízzák. Mivel azonban aránylag csak igen kevesen vannak a bőség szarujának birtokában, a gyakorlati élet azt követelte, hogy azok, kik a gyermeknek a mindennapi életben szükséges ismereteket közlik, azok legyenek a gyermekek öntudatos nevelői is. S ha a tanítótól elvárjuk azt, hogy a gyermeket lelkiismeretesen oktassa, értelmét fej- leszsze, ép oly mértékben elvárjuk, hogy a gyermeket helyes irányban nevelje, jellemét nemesítse. A feladat, mely a tanító vállaira nehezül, bizonyára nem könnyű. Mert a tanítás magában véve is elég terhes a nevelésnél pedig annyiféle eljárást kell követnie, a hány a nevelendő gyermek. S e végett folytonosan tanulmányoznia kell minden növendékének lelki világát. A ki ezt elmulasztja, s a ki a gyermekeket egyforma mértékkel méri, az megfeledkezik arról, hogy a hány a gyermek, annyi a természet. S ez végzetes is lehet nevelői munkásságára, mert könnyen épen az ellenkezőt eredményezheti, mint a mit elérni akart. Ugyan ezért azt a tanítót, ki a gyermek lelki világával mit se törődik, nem tartom méltónak rreaszép névre: nevelő, s nálánál csak azt tartom megvetendőbbnek, i hosszas tapasztalás folytán megismerte ugyan a gyermek lelki \t, s nevelő létére mégis resteli a fáradságot, hogy a gyermek nemesítse, annak romlatlanságát óvja; a ki, ha nem is vallja , de minden tettével azt bizonyltja, hogy gyűlöli a gyermeket, a- ..juságot! A nevelési munkásságnak több oldalúnak kell lennie. Hogy azonban a nevelő különösen melyik oldalra fektesse a fősulyt, az minden
