Evangélikus Népiskola, 1894

1894 / 4. szám - Tárcza

106

íme ezek a megjegyzéseim a három kalászra, és most szépen kérem e folyóiratok t. olvasóit, hogy olvassák el még egyszer a jelzett czik- keket, aztán végül még vegyék hozzá a folyó évi januárisi „Evang- Népiskola“ 21-ik lapján olvasható gondolatokat, mert ezek sokkal szebben és találóbban megfelelnek — mint én — a három, fenntebbi czikkemre.

Ezek után pedig lerovom tartozásomat, mellyel M. K. úrnak tározóm; a ki iV.-ik tarlózásomra ugyan e f. évi 1. számban válaszolt. Ne féljen, nem lesz belőle polémia, csak egy kis fölvilágosítás. Ezzel már csakugyan tartozom, mert különben azt gondolná az olvasó közönség és különösen M. K. úr, hogy úgy történt, vagy az esett meg velem a mi Máté 22-ik r. 34-ik v. szerint a szadduczensokkal.

Az eszmecsere még nem polémia, én pedig az előbbit említettem. S hogy M. K. úr nem szereti a polémiát, az az Ízlés dolga. Az egészséges polémiát — ha tárgy körül forog — én szeretem. Hogy hol és mikor nézett M. K. úr olyan sokszor szembe a halállal, azt nem tudhatom; de, hogy itthon, a magam körében könnyen kullogok-e, azt meg M. K. úr nem tudhatja. Én csak az „Evang. Népiskola“ olvasói és munkásai között vagyok hátulkullogó, mert későn mentem közibük, s ezért tarlózok. — Én fölhívtam M. K. úrat, hogy védje meg állását az „Osztálykönyv“ mellett, és ő a védelem helyett azt mutatja ki, hogy én nem lovára, hanem a lovagra czéloztam. Nem biz én! Hanem, ha már tettszett neki a katona-dologhoz hasonlítani tarlózásomat, én is követem őt és azt állítom, miszerint én a védett várba egyet lőttem, és M. K. úr erre az egy lövésre már capitulált. Azt vártam unyanis, hogy iparkodik meggyőzni — nyomós — okokkal az „Osztálykönyv“ szükséges is hasznos voltáról. De nem tette, hanem e helyett meggyónik és így beszél: „De azt már bánom, hogy nekünk „muszáj“ alkalmazni.“ Talán azt is bánja, hogy a múlt évi április hónapban olyan pánczélosan síkra szállt érette? Ha nekem olyan savanyú és nem jó orvosságot ád valaki azt nem dicsérem senkinek sem.

A zsebórás katonáról mondott adomában pedig nem N. Frigyes lángeszét akartam föltüntetni, hanem azt, hogy a katona azt a haszontalan játék-órát fitogtatta, mint M. K. úr az „Osztálykönyvet.“ A nyug- dijstatisztika gyártásán mi is szerencsésen átestünk a nélkül, hogy az osztálykönyvre szükségünk lett volna. Azt a kérdést pedig, hogy miért nem mentem el Rohonczra, nagyon csodálom. Miképpen lehet azt kérdezni egy hátulkullogótól, mikor az elöljárók sem mentek el? Aztán a gyűlés napját sem tudatták velem! Egyébiránt M. K. úr válaszának nagy részét nem értem ; nem értem pedig azért, mert nem tartozik a dologhoz. Különösen azok a lamentátiók. Nem gúnyoltam én senkit; „maró czikket“ sem Írtam ; rang, jövedelem és titulosok közt sem válogattam. Nekem az igen t. szerkesztő úr megengedte a tarlózást, s ha én egy-egy kalászt fölveszek, nem tudhatom azt, hogy a kinek a kévéjéből kihullott, nagyon érzékeny-e vagy aczélozott természetű? Egy tanügyi lap, a melyben a közérdekű dolgok látnak napvilágot, szerintem arra-