Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 1. szám - Hogyan lehetne a kézügyességi oktatást (fiúkézimunkatanítás) hazánkban meghonosítani?
7 S itt mindenek előtt azon kérdés merül fel, hogy ki vegye pártfogásába s juttassa diadalra a munkatanítás ügyét hazánkban ? Első sorban mindenek előtt az állam kötelessége volna ezen fontos ügyet felkarolni, szervezni és előmozdítani. De az állam egymaga nem elégséges hozzá; kívüle még az egyes felekezeteknek, a községeknek, s az egész társadalomnak is hozzá kell az erre irányuló mozgalomhoz csatlakoztok. Csak valamennyi tényező tömörülése mellett érhetünk el kedvező eredményt. A legfontosabb tényező azonban, melyet ez ügy érdekében meg kell nyernünk, a tanítóság, mert a tanító az iskola lelke s a tanító erkölcsi támogatásától függ elsősorban törekvéseink sikere. Épen azért az állam legelső kötelessége ez irányban az, hogy a tanítóvilágban érdeklődést keltsen ezen eszme iránt s megnyerje Őket anuak számára; — s ezen mi szerény munkánk is ezt czélozza mindenek fölött! . . . Nézetünk szerint ez úgy történhetnék meg a legkönnyebben, ha a kormány Magyarország tanítóságát s első sorban az eddigi háziipar-tanítókat részint a külföldre küldené, részint pedig itthon nyújtana nekik megfelelő tanfolyamok felállítása által alkalmat arra, hogy magokat kézügyességi tanítókká képezhessék s ezen eszmével gyakorlati úton megismerkedhessenek; mert ezen tanítási ágnak pusztán elméleti ismerete egyáltalában nem elégséges arra nézve, hogy róla teljes értékű ítéletet mondhassunk; csak az ezen tárgygyal való gyakorlati foglalkozás alapján mondhatunk helyes és világos ítéletet a munkatanítás értékéről és jelentőségéről. Az ilyen kiváló értelemben gyakorlati tárgynak egyáltalában semmi sem árt annyira, mint az egyoldalú, elméleti felfogás. A kézügyességi tanítóknak ily módon való kiképeztetésével karöltve lehetne aztán a tanítóképzőkben az eddigi háziipartanítást, kézügyességi tanítássá átalakítani, s azt az állami közép- és polgári iskolákba, a benlakásos nevelő-intézetekbe s a népiskolák felső osztályaiba fokozatosan bevezetni. Továbbá aránylagos államsegély nyújtása által az egyes felekezeteket és községeket is buzdíthatná a kormány, hogy ezek is vezessék be ezen tanítási ágat megfelelő iskoláikba, s támogathatná a kézimunka-tanítás bevezetésére és elterjesztésére alakítandó egyleteket és társulatokat is. Erre nézve minden esetre czélszerű volna azon alapelveket felállítani, hogy az állam rendszerint a tanítási költségeket viselné, míg a felekezetek, községek és egyletek a helyiséget, világítást, fűtést, anyagot és a szükséges utánrendeléseket nyújtanák. Az első berendezés alkalmával, a helyi viszonyoknak megfelelően a lakosság áldozatkészségét is igénybe lehetne venni. Azáltal, ha ilyen módon a nagyközönséget is bevonnók ezen iskolák fentartásába és igazgatásába. önmagától ébredne és terjedne ezen körökben az érdeklődés a munkatanítás ügye iránt, ami kezdetben elkerűlhetlenűl szükséges is. S ugyancsak áldásos következménye volna ennek az is, hogy nem tekintenék ezen intézeteket idegen, reájok kényszerített, hanem önalkotta iskoláknak, miáltal a közszellem is behatóan fejlődnék Ha tehát az állam jog- és kötelességszerűen a vezérszerepet át is veszi, azért arra is kell törekednie, hogy minden hatalmában levő eszközzel a nagy közönséget is közreműködésre bírja. Nagyon ajánlatos volna az is, ha az olyan nagyobb községekben hol több iskola van, mindjárt kezdetben egy központi műhelyet állítanának fel, ahelyett, hogy a kézimunka-tanítást minden iskolába külön bevezetnék. Ideális szempontból
