Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 5. szám - Márton József: A tanító mint természetbuvár
138 czólul tüzűnk magunk elé, ha valami nekünk kedves és tetsző dolgot kell megtennünk, a legsürgősebb dolog közepette is fogunk arra, akár hogyan is időt találni. Igaz az, hogy kartársaim csaknem mindannyian gazdálkodnak, de a reá nem érést mégsem fogadom el, mert fel sem teszem, hogy a tanító mint művelt egyén nyáron át arasson, kapáljon, s még nem tudom miféle, gazdaembernek való dolgokat növeljen. Ezzel egy pár forintot talán megtakarít, de társadalmilag, százakkal ala- csonyitja le magát. Örökké egyikünk sem dolgozik, vannak pihenő óráink is, s nem hiszem, hogy volna olyan kartársam, ki egyszer másszor ne kívánkoznék a ligetbe, erdőre, s a rétre egy-egy sétát tenni. Ha már máskor nem tud a tanító magának alkalmat szerezni, hogy gyűjtögessen, tanulmányozzon, használja fel erre a növendékei által hetenkint megtartani szokott kirándulásokat. Ezen alkalom fel- használása még azért is czélszerübb volna, mert így tanulva tanítanánk, s növendékeink is látván azt, hogy mily előszeretettel viseltetünk a természet tárgyai iránt, ők is okulnának a példán s szintén kedvet kapnának a kutatáshoz, s annyira vihetnék a dolgot, miszerint növendékeink elegendő anyagot hordanának össze. De a felnőttek is lógják próbálgatni. Nálam pl. a felnőttek, a gazdák, ha egy nekik ritkábbnak tetsző rovart növényt vagy követ találnak, nem restellik felszedni, s nekem elhozni. Sőt arra is vigyáznak, hogy ép állapotban kapjam meg. A múlt nyáron az iskolaszéki gondnok kiment a mezőre, ott talált egy ájtatos táltort, mely rovar nálunk a legnagyobb ritkaság. Mit tegyen vele ? Fogta a füszedő lepedőt, kihúzott belőle nehány szál fonalat, egy kis fácskát szúrt a földbe, s ahoz szépen kipányvázta az állatot. Mikor aztán hazajött szép óvatosan hazahozta A táltor még mai napig is megvan gyűjteményemben. Sokszor megtörténik, hogy valami ellen, a mit még nem próbáltunk, nem gyakoroltunk, ellenszenvet, kedvetlenséget érezünk, s ha azután mégis reá szánjuk magunkat, oly kedvet kapunk, hogy másodszor, harmadszor, sőt mindig azt óhajtjuk tenni. így vagyunk s lehetünk a természetbuvárkodással is. Azt képzeljük sok időnkbe kerül, hogy nem fogunk vele czélt érni, hogy nem lesz reánk nézve semmi haszna. Próbáljuk csak meg, mindig és mindig jobban fogjuk szeretni. De ha kedvünk nem volna is, hivatalos állásunkból, kifolyó kötelességünk, annyiban és annyi ideig is természetbúvárnak lennünk, mig környékünk terményeit teljesen és alaposan meg ismertük, s azokat összegyűjtöttük. Ha ezt meg nem tesszük, csak felületesek, csak kontárok maradunk. Ez általánosságban tartott czikkecske után sem látnám szükségét annak, hogy a természetbúvárkodásra részletés útmutatással szolgáljak. De ifjabb kartársaim, a kiket legtöbb reményem lehet e nemes foglalkozásba bele vonni, aligha nem önkény telenül kérdezik: hogyan kell hát a természet búvárkodást megkezdeni? Azért felelek erre is, csak nagyon röviden, a többit bátran bizhatom érdeklődésökre. Nos a) a tanítóképzőben tanultak alapján, ha azokat ismételgetjük, s az elméletet a természet tárgyain tett szemlélődés által ellenőrizzük. E tekintetben a soproni ev. tanítóképző-intézet már egy lépéssel élőbbre is haladt, a mennyiben az iutézeti kert egy részét berendezte botanikus kertté, a mely kertben több nevezetes növény van már meghonosítva. Itt már a fiatal tanítójelölt gyakorolhatja magát a növényismeretek gyakorlati alkalmazásában, b) részletesebb munkák olvasása s a természetnek az olvasottakkal párhuzamosan • •
