Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 4. szám - Kérdések és feleletek
120 volna törekvésem, bárkivel szemben kénytelen vagyok visszautasítani, mert tt ellen bizonyít a dolog egészséges, igazságos felfogása, ellene ez ügyben követett további eljárásom s föképen az, hogy jónak láttama dolgot nyilt kérdéssé tenni. Turpis szándék az odúkban bujkál! Azért e végett bátran velem concludálhatott volna a felelő úr, ha egyébként az előzményekben igazat adott. Az »igazgatói intézkedés« kifejezésre tett észrevételre úgy vélekedem : mindenesetre van e kifejezésben valami, a mit én magamnak sohasem vindicál- tam; azaz többet fejez ki, mint amit én e kifejezés alattér tettem akkor, mikor Írtam. El is mondom a »mea culpát« itt is! Legyen nyugodt a résen álló őrszem, én nem akartam azzal a sánczokon lopva áttörni sem elvből, sem gyakorlati térfoglalás szándékából. Azért sem, mert az »igazgató« teendőire nem is vállaikozhatnám, ha megkínálnának is vele, még kevésbbé vehet- ném magamra az abból származott felelősséget. A nyilt kérdésemben említett »megsugás« is mutatja azt, hogy csak tanács akart lenni. Hogy azonban a lelkészi állásban egy kis igazgatói fogalom is rejlik, azt meg elvitatni nem lehet, a mi a mellett fog bizonyítani, hogy én sem képzeltem el magamat igazgatónak. Nem is mondhatja azt egyik tanító űr se, a ki vagy helyben, vagy irháimban valaha itt működött mellettem, hogy ezt magamnak vindicálva önként feltolakodtam volna, hogy én dirigáljam az iskola belügyét. De hány olyan apróbb ügye baja van az iskolai életnek, a mi nem tartozik az iskolaszék elé, de nem is lehet oda vinni, a hol jó, hogy egy képzett igazgató is legyen, és pedig főképen a tanító érdekében ? Azt hiszem, hogy e kinyilatkoztatás elég lesz arra, hogy a kérdés tárgya mellett maradjunk. A magyar nyelv tanítására nézve egyet értünk. Eleinte itt is nem directe lett behozva, mig arra egy igen ügyes fiatal ember úttörőül fel nem lépett és mindenkit meggyőzött eredményével annak nemcsak lehetőségéről, hanem helyességéről is. Mint lelkész és mint akkor körlelkész is utaltam e még akkor ritka példára s elismerést adtam minden irányban. »Zóna« sensatió volt! Végül e felelet kapcsán azt jegyzem ide, miszerint azt hiszem, igen szívesen venné az egész olvasóközönség, ha valaki az osztályokból való át- menésről megfelelő tapasztalattal értekeznék. Igen praktikus és sokszor égető kérdés. A IV. Barabás Gáspár úrtól származott, ki bár nevével, de mégis, mint én előttem ismeretlen, volt szives a feltett kérdésben velem egyetértésének kifejezést adni. Ismeretlennel szemben csak keztyüs kézzel válaszolhatok azon soraira, a melyekben breviter elbánt velem, mint maga előre bocsátotta, nem kedvező hangon. Igen kérem, legyen szives elolvasni soraimat majd valamikor s még egyszer tekintetbe venni az összes felemlített tényeket; azután tegye még hozzá azon megjegyzésemet, miszerint hivatalos intézkedésekben nem egyszer olvashatja azt az incriminált kifejezést akkor is, midőn az nem ráparancsolás, hanem hivatalos megbízást jelent, melyet én sem ilyen szavakkal ruháztam az én tanító uraimra: akkor gondolom ő sem fog olyannak tekinteni a ki ma ezt, holnap azt parancsolja, vagy akarja parancsolni a tanítóra. Hiszen ha valaki »sic volo, sic jubeo« is, még az is meggondolja, hogy azt rnegtelle- bezni is lehet.
