Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 4. szám - Tárcza
A római pápák a vesztfáliai béke óta.*) Ranke már meghalt, legjelesebb tanítványa, Giesebrecht Vilmos is, alig három évre rá követte mesterét, de azért hatásuk nem enyészett el velők együtt. A nagy szellemeknek megvan az a kiváltságuk, hogy nem egy kis kör, hanem egy egész emberöltő eszméit fejezik ki s nem csak koruk, pár évtized, hanem századok számára Írnak. Ranke műveit még soká fogják olvasni nemcsak szaktudósok, hanem a történelem iránt érdeklődők nagy csoportja is gyönyörködik bennök. Iskolája, mely az ő elméletét juttatja diadalra a történetírásban, nagy népszerűségre vergődött, ha a mesterhez hasonló nagy tehetség nem is tűnt föl tagjai között az újabb időben. Egyikök az elbeszélésben, másikuk a reflexiókban kiváló; egyik a helyzetek, másik a jellemek rajzolásához ért jobban, de közös vonásuk, hogy lehetőleg Ranket követik mindenbenNehéz volna eldönteni, hogy Ranke melyikben nagyobb, az elheszélésben-e vagy a reflexiókban, de tény, hogy a Pápák történetében mind a két tehetségét ragyogtatja. A mű közepe, a tridenti zsinat s az ellenreformatió általában elbeszélő jellemű, az iró csak egyes helyeken, a harez nagy pillanataiban lesz philosophussá, hogy az események tanulságait levonja. A mű első és utolsó része, a pápaság gyors emelkedésének és haldoklásának eleven rajza inkább a reflexió s a philosophus munkája. Ranke maga kijelenti, hogy csak „körvonalaiban“ akarja rajzolni a pápaság történetét 1648 óta s nem szándékozik részletesen elbeszélni az eseményeket. Ez' épen Rankenak való tárgy; kedve szerint rajzolhatja az egymást ellensúlyozó eszmeáramlatokat, kimutathaja, hogy az emberek nem szabályozói, hanem pusztán csak részesei az eseményeknek s az argumentumok egész halmazával bizonyíthatja be olvasói előtt, hogy a történelmi kényszerűség elve igazságon alapszik. Kísértsük meg könyve fonalán az utolsó két század történelmének áttekintését. A pápák a XVI. század vége felé, az egyház kebelében támadt vallásos mozgalmat felhasználva, irtó háborút indítottak a Protestantismus ellen. A harez kudarczczal végződött, mert bár a katholicismus határai éjszak felé kiterjedtek, a veszteségek is nagyok voltak s a küzdelem czéljához a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtak a pápák eljutni. A reformatiót kénytelenek voltak elismerni s tekintélyük a hosszú harez alatt igen megcsökkent. Az a vallásos felbuzdulás, mely a reformatio hatásakép a katholikus egyházban keletkezett, nem volt tartós s vele együtt hanyatlott a pápaság hatalma is. A katholikus államok ép oly keveset adtak figyelmeztetéseire és hulláira, mint a protestáns Anglia és Holland, sőt meg kellett érnie, hogy protestáns hatalmak segítségével tudta csak függetlenségét fenntartani a jogai s hatalma töredékére szomjazó XIV. Lajos ellen. Azt lehetett volna gondolni, hogy ennyi jel elég meggyőzni a curiát a felöl, hogy más idők járnak s fel kell hagynia középkori jogainak követelésével, de a pápák nem tanultak; a régiek maradtak akkor is, midőn körülöttük minden megváltozott. Világi czélok politikai eszmék foglalkoztatták őket; pártolták a jesuitákat, kiknek erkölcsi elvei minden ép érzésű és lelkiismeretes embert fellázítottak; ..üldözték a jansenistákat, kik a hitéletet meg akarták újítani, mert Augustinus elméletéhez ragaszkodtak s 115 *) Ranke: A római pápák az utolsó négy században. I—III. k.
