Evangélikus Népiskola, 1892

1892 / 4. szám - Tárcza

113

hanem rendesen hosszú idők folyama alatt lappangna készülődik a kóranyag, mig végre egy alkalmas pillanatban győzelmesen előtör; az ily veszedelmes különbség a vezető és nép gondolkodásmódja közt is nem egyes eseménynek — mint például ez esetben a pártküzdelmeknek — hanem alkalmasint évek hosszú sora óta mindkét részről elkövetett hibáknak tulajdonítandó, melyek azt lassan, de biztosan előkészítették.

Hol a nép vezéreinek tekintélye csorbítatlanul fennáll, hol tökéletes az egyetértés a két fél között, ott ily éles ellentétet a pártküzdelmek ép úgy nem képesek létrehozni, valamint két igazán szerető testvér sohase lesz egymásnak ellensége azért, mivel politikai meggyőződésük nem ugyanaz. A szeretet mindeneket elfedez.

De ha a vezér leszállóit azon magaslatról, melyre őt hivatása helyezte, ha lemondott önkényt irányadó szerepéről; ezen vétkének természetszerű büntetése az, hogy vagy le kell mondania egyéni önállásáról is, mi által azután vezéri helyét végkép elvesztette; vagy kénytelen tűrni a más irányba vetődött nép bántalmait, melyek közt legalább önlelkiesmeretében találhat vigaszt és enyhülést és reményt, miszerint az elkövetett mulasztás még idővel — a szenvedélyek csillapultával — orvosolható lesz.

Elvétve ritkán előfordulhat az az eset, hogy a pásztornak különben hű nyáját idegen nyomás, rábeszélés, vesztegetés csakugyan hűtlenségre csábitja, ellenkező táborba tereli. De az ily alacsony módon elhódított seregben soha se lesz erkölcsi bátorság elhagyott vezérének tiszteletteljes alakját bántalmazni. A hűn mindig gyáva. Azok a polgárok, kik ily utón kerültek más pártra, az elkövetett bűnös cselekvény után meghunyászkodott bűntudattal, vezekléssel térnek vissza bünbocsá- natért esdekelni.

Azon kényes helyzetek tehát, melyekbe néha úgy látszik véletlenül s egész ártatlanul keveredünk, nem a gondviselés igazságtalanságára szolgálnak bizonyítékul. Ellenkezőleg, ha őszintén magunkba szállva gondos figyelemmel vizsgáljuk azon tényezőket, melyek helyzetünket előidézték; arra a tudatra jutunk, hogy ez a helyzet nem egyéb, mint elkövetett vétkeink méltó büntetése s megnyílván akkor szemeink, látni fogjuk Isten ujját, mely kérlelhetlen igazságszeretettel jutalmaz és büntet.

Kit sorsa, hivatása a tömeg közül kiváló helyre kelyezett, annak kötelessége minden tekintetben, egyházi, politikai és társadalmi téren kiváló tulajdonokkal — nem fogod ide számítani a kortes erényeket —- tündökölni s feddhetlen, szilárd, határozott jellemével minden irányban példányképül állani azok előtt, kiket a Gondviselés reá hízott. Sass János.

Próbafordítások az ev. egyház régebbi énekkincseiből.

3. Az üldözöttnek hite. Hiller Frigyes Fülöptől (1699—1769).

Zsolt. 137, 1, 2. „A Babilonnak folyóvize mellott ott ülünk vala és sírunk vala, mikor megemlékezénk a Sionról. A fűzfára felfüggesztjük vala hegedűnket Babilonnak közepette“. Zsolt. 126, 1. „Mikor az Úr visszahozná a Sionnak foglyait, olyanok valának, mint a kik álmodoznak“.