Evangélikus Népiskola, 1892

1892 / 4. szám - Sass János: Pali öcsémnek. XI. (Egyháziak a politikában)

112

melyek őket vezérelték, alkalmasint arra a tudatra jutsz, hogy mindkét jellemet helytelenül ítéled meg. Gáti úr ellenzéki voltát csak abból következteted, hogy a kormány sokféle intézkedéseivel nincs megelégedve, pedig ebből épen nem következik, hogy ő kész voln i mostani kormányunkat czókmókostul azonnal sutba vetni. Másrészt tudva azt, hogy ő többféleképen összeköttetésben áll kormánypárti körökkel s nevezetesen épen a megválasztott képviselővel, s meggondolva, hogy az ember gondolkozásmódja társadalmi körének befolyása alatt fejlődik; épen nem lehet feltenni, hogy politikai meggyőződését megtagadva állott volna ahoz a párthoz, melynek valószínűen akkor is hive volt, mikor a kormány egy némely eljárása feletti elégedetlenségét nyilatkoztatta ki.

Csepregi úrról ellenben általánosan ismeretes, hogy a népszerűséget imádja. Már pedig mindig kellemesebben hangzik a tömeg fülében a jelen állapotok becsmérlése mellett szebb jövő reményeivel kecsegtető beszéd, mint ha valaki türelemre elégedettségre int. Csudálhatni-e tehát, ha valaki népszerű lenne minden erejéből igyekezvén arra a térre áll, hol czélját legbiztosabban elérhető, még ha saját meggyőződésével ellenkező nyilatkozatokat kénytelen is megtenni.

Es ha igy áll a dolog, pedig valószüen így áll, melyiknek cselekedete fakad tisztább forrásból, melyik férfiú hivebb önmagához? A felelet nem nehéz.

Máskép kell megítélni Kormos úr eljárását. Ö miként mondod mindig az ellenzék határozott hívének vallotta magát, mikor az volt a czélja, hogy nevét az ismerősökkel megkedveltesse. Midőn viszont azt kellett czélul kitűznie, hogy előmenetelére nézve érdemeket szerezzen magának, igen természetesen következik jelleméből, hogy a kormánypárt mellett hevesen buzgólkodjék. Buzgóságának jutalma alkalmasint nem is soká fog kérni. Önálló meggyőződést határozott elvet itt hiába keresel.

Vannak, bizonyára vannak sajnos igen számosán, kiket önző czélok s alacsony érdekek vezérelnek az urnához; de azért mindig vannak viszont olyanok — és én azt hiszem, hogy ezek képezik a többséget — kiket többé kevésbbé alapos meggyőződés, lehet hogy sok esetben csak önámitáson alapult, de mégis meggyőződés kisér ezen alkotmányos cselekedethez.

De hát ha oly eset adja elő magát, mint kerületek egyik községében most is megtörtént, miszerint a hi vek serege vagy túlnyomó többsége a lelkészszel vagy tanítóval ellenkező pártra áll, s őtet is kényszeríteni akarják, hogy meggyőződése ellenére velük tartson, mit tegyen akkor a nép hivatott pásztora ? Ezt a kérdést veted fel leveledben.

Mindenesetre fatális helyzet. Ha megtagadja politikai hitvallását, önmaga ellen is vétkezve, tekintélyét ássa alá hívei előtt, kik reá tápodnak aztán, ha képesek voltak lábáról ledönteni. Ha rendithetlenül, makacsul megmarad meggyőződése mellett, az egész község gyűlöletét zúdítja magára. Ugylátszik tehát, hogy vannak helyzetek, midőn az ember erkölcsi érzülete egyéb kötelességeivel — miként itt a békés együttélés parancsával — ellenkezésbe jut, s ha ez így van a gondviselés igazságában kételkedni kellene.

Azonban hol a pásztor és nyáj közt ily éles ellentét fejlődhetik ki, ez már nem egészséges, hanem beteges állapot. S miután a betegség semmiféle szervezetben se szokott rögtön előállani, vagy legalább igen ritka kivétel az ily eset;