Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 4. szám - Márton József: A tanító mint természetbúvár
105 iskolában nagyobb gond fordíttatik, melyet még ha gyülekezeti dalegyesiiletteí pótolhatunk, biztosítani fogja a sikert. Egyházi dallamaink általánosításának módozatai körül az eredménytelenség okait az előadottak alapján tehát akként vélem legyőzhetni, ha chorálkönyviink első sorban helyesbítetik és pedig ilyformán: a melódiák a mostaninál jóval kevesebbre redukálandók; a parallel melódiák kevés kivétellel, a variánsok egészben elhagyandók; a dallamok tetszetősebb alakjai választandók és módjával tiszti- tandók, ilyen nem létében esetleg újak szerkesztendő^; harmonizálásuk interludiu- mok alkalmazása mellett lágyabb, mindamellett erőteljesebb s hangzatosabb legyen. A behozandó új melódiák mellett a régiek egy ideig megtartandók, mig az alkalmas idő azok végképeni kiszorítására el nem érkezik. Az iskolában pedig ezek tanítására a kér. tantervben több idő veendő fel s azok tanítására nagyobb súly fektetendő. Nem vagyok embere a szertelen újításoknak, de chorálkönyviink helyesbítését elodázhatlan szükségnek tekintem. Most még ideje van: most még nem hagy maga után feltűnőbb nyomokat. Idők múltával azonban, noha ennek szükségessége mindig érezhetőbb lesz, nagyobb zavar előidézése nélkül alig lesz lehetséges. A kérdés égető, vegyük komolyan fontolóra. Polgár József. A tanító mint természetbúvár. Hogy természetrajzi oktatásunkat, az általam vázolt módon tudjuk értékesíteni, mint már megelőző czikkemben említettem, ahoz nemcsak ezen elvek megtartása, hanem az is szükséges, hogy a tanító a természet országaiban teljesen jártas legyen, s ha többet nem is, de saját környéke természetrajzi egyedeit, jól ismerje, s teljes könyüdséggel tudjon azok közt eligazodni. Vagyis, atanítólegyentermészet- búvár! Ha eddig t. kartársaim türelmesek voltak irántam, biztosra veszem, hogy ezen elv kimondása után össze teremtettéznek s elmondják, hogy igen nagy fába vágta fejszéjét azon kollega, a ki tőlünk szerény falusi emberektől azt kívánja, hogy terhes hivatásunk mellett, még természetbuvárkodjunk is. Feltéve, hogy ily kartársak találkoznának, kik igyen gondolkodnak, azok részére kijelentem itt eleve, miszerint én nem azon értelemben szeretném, ha a tanító természetbúvár lenne, mint volt Brehm, Linné stb stb.; hanem csak oly értelemben, a milyenben minden tanítónak, ki a modern paedagogiai elvek szerint akarja rendezni természet- rajzi oktatását, szükséges, hogy természetbúvár legyen. A felállítottam elvek egyike az volt, hogy a tanító, a természetrajzi oktatásnál, igen nagy súlyt fektessen a helyes szemléltetésre, s a mennyire csak módunkban van, mindent szemléltessünk. De, hogy ezt megtehessük, s hogy szemléltetésünk által biztos eredményt érhessünk el, szükséges, hogy mi magunk a terményrajzot s azok egyedeit alaposan ismerjük. Nem szabad megelégednünk annyi természetrajzi tudománynyal, a mennyire a gyermek kezébe adott könyv, vagy közönséges ismeretkörünk terjed, hanem, ha már többre nem akarunk is
