Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 4. szám - Márton József: A tanító mint természetbúvár
Í06 jutni, vagy időnk, tehetségünk korlátoz benne, a vidékünkön előforduld egyedeket okvetlen kell, hogy jól és pontosan ismerjük. Ezen vidékismeret nélkül természetrajzi oktatásunk semmi esetre sem lehet alapos, s ha mi magunk nem ismerjük a tanítandó tárgyat alaposan, kérdem tisztelettel, mily jogon követelhetjük tanítványainktól, hogy a tanult dolgokat alaposan tudják és értsék ? Ne csak a szemléletre fordítsunk nagy figyelmet, hanem arra is, hogy a tanultakat a mennyire csak lehet ismételjük is. Ha valahol, a természetrajzi oktatásnál, különösen az állat és növénytani részben történhetik meg az, hogy mire ismételni akarunk, nem tudjuk a tanított egyedet előmutatni, mert akkorra- már vagy el is magzott, vagy elpusztult. Pedig az ismétlésnél fel kell a tárgyat okvetlen mutatnunk. Mit tegyünk tehát most; hogyan járjunk el ily esetben ? Egyszerűen úgy, hogy a már élő állapotban alaposan ismertetett, minden részeiben bemutatott egyedekró'l másod példányokat gyűjtünk, s azt alkalom adtán az ismétléseknél előszedjük. Nem kívánok ezzel sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy minden tárgyalt egyedből a növénytan köréből, egy-egy példányt otthon szépen lepréseljünk, megszáritsunk, vigyázva arra, hogy a növény eredeti alakját megtartsa, s legalább is a főnövényrészek rajta könnyen felismerhetők legyenek. Ezen megszárogatott egyedeket azután gondosan papírok közé eltegyük, s igy apró- donkint vidékeink növényzetét, flóráját össze állítsuk. így kell eljárnunk az állat- és ásványtannál is. Az állatok közül könnyen szerezhetjük he a rovarok osztályát, s ezeknél nem is kell többet vesződnünk, mint annyit, hogy azokat rovar gombostűkre feltüzdeljük, előbb a rovart erős borszeszben megölvén. A gombostűkre feltüzdelt rovarokat azután egy skatulyába rakjuk, hol a fenékre apró parafa darabokat ragasztunk, melybe a tűk hegyei szuratnak bele. Tele rakott skatulyánkba azután egy darab kámfort teszünk, hogy a férgek meg ne rongálják gyűjteményünket. Környékünk ásványait még könnyebben össze tudjuk gyűjteni. Részint azért mert nem sokféle fordul elő, részint pedig azért, mert oly helyeken, hol az ásványok nagy mennyiségben fordulnak elő, rendesen ki is aknáztatnak, s ily aknázó helyeken (bányákban) kérésünkre készséggel bocsátanak jó és jól meghatározott példányokat rendelkezésünkre; ha kérünk belőlük az illető bányák hatóságaitól. Lehet azonban az egyedeket még másképen is összegyűjteni. Először úgy, hogy a nagy szünidőben kisebb-nagyobb körutakat teszünk. Nem hiszem, hogy akadna köztünk egy is, ki ha máskor nem is, de a nagy szünidőben, egyik-másik kedves barátját, iskolatársát fel ne keresné. Az ily látogatási utunkat igen czél-. szerűen használhatjuk fel terményrajzi egvedeink gyarapítására. Másodszor pedig az által, hogy egyes nevezetesebb báányatelepeken lakó kartársainkat levélben felkeressük, miszerint részünkre környékük aknázó helyeiről küldjenek egyedeket. Ismerek egy derék öreg tanítót Borostyánkőn (Vasm.) s az ottani érdemes lelkészt tisztelendő Manninger János urat, kik üres idejöket arra használják fel, hogy a környékben előforduló ásványfajokat összegyűjtik, s az arra vetődő tanítóknak odaajándékozzák. Mikor én ott jártam, szintén kaptam sok szép ásványt tőlük, s bemenvén az iskolába, hol az ásványok éltévé voltak, egész garmada követ talál-
