Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 2. szám - Kurz Sámuel: A mire nekünk szükségünk van
39 s dicsőséget; nem kiemelkedni, de szolgálni akart. Az eredményt másoknak engedte át, magának csak a munkát tartotta meg. Maradjon közöttünk fenn az ő emlékezete! Papp József. A mire nekünk szükségünk van. Erős meggyőződésem, hogy ezen egy hónappal ezelőtt megjelent folyóiratot a hazai magyar evang. tanítóság a legnagyobb szivességgel s benső megelégedéssel vette s fogja venni ezentúl is; mert mi tagadás benne, daczára a sok s jeles szaklapnak, melyek hazánkban eddig is napvilágot láttak s daczára a „protestáns“ vagy „evangélikus“ egyházi és iskolai lapoknak: hiányában voltak bíz’ ami evang. iskoláink és hiányában voltunk mi, evang. felekezeti tanítók egy bennünket mintegy szorosabban összekapcsoló közlönynek! Nem egyszer adtam én ebbeli nézetemnek, óhajomnak kifejezést baráti körben, az ige csak nem akart testté válni, — soká kellett várni, míg ugyanezen ideától áthatva, e lapnak evang. iskoláinkban és tanügyi irodalmunkban előnyösen ismert szerkesztői megvalósították azt, mire vártunk. Nem kevés munkával, fáradsággal, sót sok esetben önmegtagadással jár egy lapnak szerkesztése, legyen bármily kicsiny is az! Ha e mellett még tekintetbe veszszük, hogy az „Evangélikus Népiskolának“ minden hó elsején megjelenő száma igen tekintélyes füzetet teszen és teend ki, szerkesztői pedig egy igen fontos intézetnek az élén állanak, azt igazgatják, vezetik: akkor minden egyes törekvő, vallását, iskoláját igazán szerető, evang. tanítónak, illetőleg tanárnak kötelessége ezen a mi ügyünkre oly fontos szakközlönyt nemcsak anyagilag, hanem szellemileg is támogatni, az ismerősök körében ismertetni és terjeszteni. Hadd tisztuljanak az eszmék, hadd tudja meg a magyarhoni evang. tanító, hogy mit követelnek tőle? mire fordítsa figyelmét főképen? mi legyen tennivalója az iskola 4 falán kivűl ? mily állást foglaljon el egyháza, elöljárói, nevezetesen lelkésze, felügyelője sat. iránt? Hogyan volna ez vagy ama baj orvosolható? Biztosítom a kartársakat, hogy egyesített erővel, egymás iránt tanúsított jóakarattá jóindulattal itt is sokkal hamarább fogunk czélhoz jutni, mintha mindenik a maga feje után indulva, ignorálja a többséget. Különösen nagy súlyt fektetek a j ó egyetértésre, az ügyeknek békeséges úton s módon való megoldására. Legyünk kíméletesek egymás iránt, ismerjük el a jót ott, a hol találjuk* fedjük fel azonban a hibákat is, ha olyanokra akadnánk, melyek bajt okoznának vagy iskolai életükben vagy a társadalomban; de — mint mondám — mindenkoron kíméletesen, s a mikor csak lehetséges, az objectivitásnak szemelott tartásával Tiszteljük, becsüljük meg az örögeket, nemcsak azért, mivel ezt gyermekkorunkban még a szentirásból tanultuk, hanem azért is, mivel sok-sok esetben a nagy tudomány s theoria a fiatal ember szájában, a kitűzött czél elérésében, nagyon messze elmarad — legalább is elmaradhat a praxistól! Még egyet, a mit különösen hangsúlyozni akarnék: legyünk Őszinték egymáshoz és egymás iránt! Fájdalom, nem egyszer szerezhettünk szó-
