Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 1. szám - Kriek Jenő: Az ének a népiskolában
16 és újra elmondásában, a régebben kifejtett igazságok újra kikérdezésében, hanem ilyenkor vizsgálják a dolgokat új oldalukról, terjeszkedjék ki a tanító a tárgyaknak apróbb, kiszínező és jobban kidomborító részleteire, szóval az ismétléskor mindig tanítson valami újat. Már a leczkék kidolgozásánál figyelemmel kell lennie az ismétlésekre, oly módon készítvén el azt, hogy tisztában legyen vele mit vesz elő belőlük az első tanításkor és mit a későbbi ismétlésekkor. Különösen olyanokat vegyen ekkor elő, melyek a kedélyre, szívre, képzeletre élénkekben hatnak, gyakrabban mutasson képeket, mondjon jellemző apróságokat, adomákat, melyeken a gyermekek kapnak és melyek őket vonzzák az iskolához. Ezzel, míg a figyelmet leköti, a gyermeket unatkozni és az iskola négy fala közül folyton ki a szabadba vágyódni nem engedi: a rendes iskolába járást is elősegíti, mert nem kap a gyermek két kézzel az alkalmon, hogy a szüleinek segítés ürügye alatt az iskolát el-elhagyja. Tárgyaljon továbbá minél több, a leczkével rokon olvasmányt s tanítson meg minél több, hangulatot gerjesztő verset, adjon fel egyes olvasmányokat otthoni figyelmes elolvasáséi és azokat mondassa el, vagy kérdéseket adjon fel csendes foglalkozásúi, melyekre a kitűzött olvasmánydarabból megfeleljenek s. a. t. Természetesen én nem akarom azt mondani, hogy évközben ilyeneket ne tegyen a tanító, hanem azt, hogy az ismétlésnél okvetetlenűl így járjon el. Az itt jelzett viszonyok között, azt hiszem, hogy ezen módon dolgozhatja fel a tanító a tananyagot legczélszerűbben. Ott, a hol az iskoláztatás nem áll oly rosszéi, mint itt jeleztem, ezen időszaki beosztás felesleges, sőt helytelen; de az ismétlések módjáról elmondottak, a melyről talán alkalmam lesz néhány gyakorlati előadást e lapok hasábjain közölni, ott is érvényesítendő^.*) Molnár Sándor. Az ének a népiskolában. A czímben adott két fogalom minden időben ikertestvér volt. Erre tanít bennünket úgy az általános zenetörténelem, mint specziálisan a mi hazai egyházaink és nemzetünk zenéje fejlődésének ismerete, — ezt bizonyítja a népiskola fejlődésének története úgy itthon, mint a külföldön. Részletesen kimutatni azt, hogy a nevelés fokozatos fejlődésében hol és mikor nyert tért a zene, az ének, mint hatásos nevelő eszköz, jelen tárgyunktól messze vinne el. Legyen csak elég rámutatni ama műveltség- és zenetörténeti mozzanatra, mely a zenének s a fejlődés kezdetén vele tökéletesen egybeforrt, vele együtt fellépő éneknek nevelői fontosságát mutatják. A műtörténészek tanúsága szerint az ó-kor népei művészetük minden nemét vallásaikban központosították. A vallásnak méltóbb szolgája ma sincs, mint a zene, melyen az ó-kor népeinek vallásos érzelmei mondhatni mintegy egyedüli módon nyilvánultak. A vallásosság pedig a nevelésnek mindig egyik irányzatát képezte. Ezek *) Ily gyakorlati irányú czikkeknek mindenkor a legnagyobb készséggel tért engedünk. (A szerkesztők).
