Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 1. szám - Kriek Jenő: Az ének a népiskolában
17 egymásnak kezdet óta kölcsönös kiegészítői lévén, a vallásos érzések általános nyelve^ a zene, az összes emberiség művelődési fejlődésében minden időben nevelői segédeszközül szolgált. A reformáczió által létesített, szorosabb értelemben vett első népiskolának szűkre szabott tudni valói közt ott találjuk az éneket is, mint a vallástudományok egyik kiegészítő részét. A reformáczió ugyanis a hangszeres műzenét s az akkor már kellő tökéletességre jutott orgonát a vallásos kultuszból teljesen kizárta — természetesen megfosztva azt ezáltal minden aesthetikai alkotóelemtől — hogy az emberi szellem egymaga intézze szózatát énekekben és imákban Istenéhez. Vagy miként a jámbor Geleji Katona István mondja: „Ha a napok a napoknak, az éjszakák az éjszakáknak beszélnek (a sphaerák harmóniája!) a nagy Isten dicsőségéről; ha a csalogány éjjel és nappal önmaga zengi dicséretét teremtőjéhez: hát az embernek, a minden-? ség legtökéletesebb teremtésének, miért volna szüksége idegen segédeszközökre hogy égi atyjával beszélhessen?“ Midőn így a reformáczió a puszta vokál-zenét tette a külső istenitisztelet egyik főalkatrészévé, a belső vallásos érzés élő kinyomatává, első sorban az iskolát kellett segítségül hívnia. Mint általában maga a zene is sokszerű fejlődésen ment át a kor változó műveltsége és ízlése folytán, úgy az énektanítás kezelése sem maradt el az idő haladó szellemétől, annak is megvan a maga lassú fejlődése. Csak czéljait, inten- czíóit nem változtatta meg a nevelve-tanítás szolgálatába szegődött énektanítás, legalább alapjában nem. Mert míg az egész emberiség szellemi fejlődése a maga természetes útjait el nem hagyja, addig a nevelés intézőinek sem lehet okuk eltérni attól a lélektani alapon álló nevelő eljárástól, mit évezredek mint legjobbat szentesítettek meg! S valóban a gyermekkel szemben minden okoskodás, hosszúképűség megszűnik, ma úgy, mint Rousseau, vagy Sokrates idejében. A gyermek azé, ki meghódítja kedélyvilágát! Ha még talán a magános házi nevelésben — akar egy üvegházi növény — részesülő gyermekre pusztán az eleibe terjesztett lánczolatos okok meggyőző erejével sikeresen hathatunk is, bár az ilyen gyermek rendesen tudálékossá, koraéretté válik, — a gyermekállamban, az iskolában más, mondhatnék kerülő úton kell a nevelve-tanítás művészetének czélja felé törekedni. Az ahány- annyiféle természetű, vérmérsékletű gyermeksereg közös tulajdonához 1 ell itt eljárásunkat szabni. S az a pont, miben mindenik találkozik: az érzékekre ható jelenségekből kijegeczedett érzelem. Még ott is, hol tisztán az értelemre óhajtunk hatni, hacsak lehet a gyermek érzelmét ostromoljuk meg; s ha az erre irányított támadás sikerül, a szellemi harcz rendesen a mi előnyünkre dűl el, daczára a gyermeki természet mindenféle tanítói eljárással szemben tanúsított erősen conservativ érzelmű tudásvágyának. A kedély világának húrjait pedig mivel hozhatnák rezgésbe közvetlenebbül, mint a zenével az énekkel S ezt a tanító-eljárást maga a természet jelölte meg. Mert míg a legerősebb nyomokat azon jelenségek hagyják a lélekben hátra, melyek a kedélyt, az érzelmek eme összbirodalmát átutazva férkőztek a lélekhez, addig a száraz emlékezet raktára köztudomás szerint nagyon lassan szokott telni.
