Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 2. szám - Hajas Kálmán: Hogyan kedveltessük meg a néppel az olvasást?
51 Hogyan kedveltessüfe meg a néppel az olvasást?*) Midőn boldog emlékezetű Eötvösünk a közoktatásügy minisztere volt, akkor hallaté lánglelkének ama varázsigéit: „Sokat kell tennünk, sokat, rövid idő' alatt!“ És vájjon minő' téren kell sokat tennünk? Azt világosan igazolják tettei, mert megalkotá 1868-ban a népoktatási törvényt, melynek czélja odahatni, hogy ne legyen többé a magyar korona területén egyén, ki csupán a természet vadvirága gyanánt nojjön fel, hanem a testi eró'k mellett edződjenek a lelkiek is. Az ige csakhamar testté Ion. Közel és távol díszes csarnokok emeltettek a népnevelés szent ügyének. A sajtó örömmel üdvözlé e mozgalmat, mert a nemzet önállósága, szabadsága s létezhetése égetően követelék a népnek általános kikép eztetését. A népnevelés eszméjéért küzdött a felejthetetlen miniszter, a lánglelkű hazafi; s a nagy munka kivitelét a nemzet napszámosai, a naptanítók kezébe tévé le. Fontos küldetése van tehát a néptanítónak nemcsak az iskola négy falán belül, hanem a társadalomban is. S hogy e nagy fontosságú missziónak teljes erejéből megfelelhessen, nem elég csupán tantermében elvégezni a reá bizott növendékek oktatását és nevelését, hanem szükség, hogy a nép gyermekei egy szellemi kapocs által továbbra is hozzá fűződjenek. Az iskolai élet a gyermeknek épen zsenge korára esik. Fogékony ekkor szíve minden szép, jó és nemes iránt.; de a mily gyorsan sajátjává teszi a fogalmakat, ép oly hamar elmosódnak leikéből az egyes képzetek és benyomások. Pedig a latin példabeszéd szerint: „nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk“. Hogy tehát az iskolában nyert képzetek és fogalmak ki ne töröltethessenek a gyermek szívéből és leikéből, oly segédeszközről kell gondoskodni, mely azokat tartóssá tegye, s további haladására nézve is biztos kútforrása lehessen. S mi lehetne alkalmasabb eszköz erre nézve mint az olvasás? Sokan azonban ellenszenvvel viseltetnek az olvasás iránt, s a reá fordított időt elveszettnek tekintik. E balvélekedést, mint a tudatlanság fátyolát, eloszlatandó, szükségesnek vélem mindenek előtt az olvasás hasznát fejtegetni s az abból merített tanulságokkal jelen értekezésemet megokolni. A korral való haladásnak legbiztosabb módja az olvasás. A művelt nemzeteknél nincs a népnek egy osztálya sem, mely ne olvasna. A nagyokról nem is szólva, rámutatok a szegény napszámosra, ki szerény béréből naponkint megtakarít néhány fillért, hogy több munkás társával szövetkezve újságot járathasson, s a fáradságos munka után csendes óráiban tudomást vegyen a nagy világ folyásáról. Az olvasásnak nagy haszna van minden rendű és rangú emberre nézve. Az olvasás az önmívelésnek leghathatósb emeltyűje, s míg egyrészt lelki élvezetünkre szolgál, addig másrészt hasznos ismeretekkel gazdagít bennünket. Nézzünk csak két földmívest, kik közül az egyik olvasgat, a másik nem; de a mellett mind a ketten hangya szorgalommal s lankadatlan búzgósággal végzik napi teendőiket. *) A soproni alsó ev. egyházmegye tanítói köre által pályadijjal jutalmazott munka alapján.
