Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 2. szám - Szutter Dániel: A kedély nevelése a népiskolában
44 hozza jutalmát magában a jövő nemzedékben; ha nem csap is zajt, a figyelmes vizsgálónak szemébe ötlik az, s elárulja a jól nevelt növendékseregnek kedves mosolya. Mily visszataszító, midőn belépve egyik-másik tanterembe, a gyermekeknek szomorkás, minden kedélyességet nélkülöző, zord arczával kell találkoznunk, hol oly nagyon is hideg az iskola égalja, hogy benne nem fakaszt egy rózsás lombot is a nevelés! Nem-e hibáztatjuk okvetlenül az itt működő egyént, ki tán elég ügyes abban, miként kelljen az ismeretanyagot növendékeinek birtokába juttatni, de megfeledkezik lázas munkájában arról, hogy hiszen annak a kis gyermeknek szíve is van, melyben oly szép érzelmek szunnyadnak, hogy azokat fel nem éleszteni, lobogó lángra nem gyúlasztani, valóságos bűn! Nem szólok ezúttal az érzelmek különböző nemeiről, melyeket a nevelés hivatva van kifejteni s érvényre emelni, hanem áttérek azon zabolátlanság nélküli kedves vidorságra, melyet kedélynek is hivunk s melynek csirája szintén a szívben fakad. Valóban boldogító is egy oly tanítónak előadását hallgatni, ki, mint atya teszi gyermekeivel, szivének melegét önti át növendékeinek kebelébe, kinek minden pillantása gyújt, kivel együtt lelkesül "az a kisded sereg s együtt bánkódik, ha bánkódni kell! Nincs itt szigor, mely bénítólag hatna a kedélyre; hiszen egy intés elég, hogy a tanítóját forrón szerető gyermek el ne kövessen olyat, melynek véghez vitele nem illő. Csakhogy ennek eléréséhez türelem s még nagyobb szeretet kell. Igen, szeretet, mert csak a ki szeretni tud, az várhat szeretetet májoktól. S a gyermekeknek gyenge észtehetsége, a nem szabatos feleletek, az ifjúi vér csintalansága, mily gyakorta közbelépnek, hogy e szeretet szálait összekuszálják! ügy de ekkor lépjen előtérbe a türelem s férfiúi higgadtsággal vizsgálja az okokat, mikből a kevésbbé helyes dolgok származtak, s kénytelen lesz belátni, hogy igen sokszor ártatlan az a kisded, kit a felületes tán mint hibásat büntetne. Ily bánásmód mellett számíthatunk arra, hogy a vezetésünk alatt álló kis sereg együtt érez velünk, s vidor arczukról a kedélynek üde fénye tükrözik. A szereteten s türelmen kívül megkivántatik még a nevelőnek kedélyessége is. Ámde, hogy legyen kedélyes az, kit a sors üldöz, s gondokkal terhelve lépi át az iskola küszöbét ? Igaz, lelki küzdelembe kerül vidor arczot mutatni akkor, midőn bensőnkön a bánat titkos férge rág. De mégis így kell annak lenni. Avagy tán akadna oly önző is, ki azt akarná, hogy búját százak megoszszák, s vele együtt bánkódjanak ? Már pedig a milyen a tanító kedélye, olyan a gyermeksereg is. S kár volna a világfájdalom csiráit hintegetni azon ifjú telkekbe, kiknek sokkal inkább életvidorságra van szükségük, hogy a jövendőnek esetleges terheit elhordani képesek legyenek, s örökös panaszhangjaikkal ne legyenek egykoron a társaság nyűgei. Azért ha vérzik kebeled, tanítótársam, midőn megjelensz növendékeid körében, ne mutasd azt, tanulj e kedves gyermekektől víg lenni, s bele képzelni magadat azon korba, midőn te is a gond nélküli ifjú kornak perczeit élvezéd! Csakis így lesz oktatásodnak sikere, s így nevelsz arra, miként kelljen megőrizni kedélyünk frisseségét még a bánatban is!
