Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 12. szám - Láng Adolf: A jövő iskolája
358 A jövő iskolája. Van Berlinben egy egyetemes német iskolai reform-egylet, melynek czime: „Az új német iskola“, s mely azon megszívlelendő elvből indúl ki, hogy az iskodát élettani (physiologiai) alapra kell fektetni. A szülők — igen helyesen mondják — nyiltan hangoztatják, hogy az iskola az eddiginél jobb módon igyekezzék azon, hogy gyermekeiket férfiakká képezzék. A jövő iskolájának e kívánalomnak élettani — nevelészeti módon kell eleget tennie, de hogyan ? Dr. Preyer erre nézve ezeket mondja; .Hogyan képezzük ki egyaránt a testet és a szellemet? Mikép iskolázzuk helyesen az értelmet és.a kedélyt? Hogyan képezzük a jellemet és mikép tökéletbítsük egyúttal az érzékeket is? Hogyan ápoljuk a tudást és mikép nem silányítjuk tönkre az ifjúság vidámságát? Ezek oly kérdések, melyekre jelenleg könnyebb megfelelni, mint még csak tiz évvel ennek előtte. Mert e kérdések gyakorlati megoldásával több szakértő férfiú már tettleg foglalkozik. Én — mondja Preyer — e férfiak, különösen Dr. G ő- r in g H ug ó, eme jeles paedagogus álláspontját fogadom el, mely szerint azt kívánják, hogy a tanuló körül ne csak az élet fogalmi része, hanem a teljes élet nyilatkozzék, még pedig oly in'rvbm, mely a gyermekség és ifjúság egykorú felfogásán ik megfelel. Goring i növ-ke lő embert testi tehetségeinek "gyenHtes kép zésére, korrekt s szilárd elvek szerinti cselekvéshez, szoktatás által erkölcsi érzetei teljes kifejtésére és modern kulturéletünk ismeretére kívánja segíteni, és vele eszmény gyanánt csak azt tiszteletben tartatni, mi a későbbi élet érintő pontjait szét nem dúlandja. S ez okból követeli, hogy a fiúk ifjúsági játékok, katonai gyakorlatok, tornázás, szóval észszerű testi gyakorlatok, nemkülönben kertészeti, földmívelési, kézmívességi tevékenység és az ezekből merített tapasztalás utján vezettessenek be a jelenkori életbe. És ily vezetés mellett reméli, hogy az ifjúságot nemcsak testi — lelki épségben, egészségben nevelendi, hanem hogy a mi nemzedékünknek annyira szükséges szellemi hygiéniát megfogja számunkra szerezni, mely azt az egyoldalú belső élet ellen meg fogja óvni.“ A jövő iskolája az elméleti oktatást délelőtt végzi, a délután tisztán a phy- sikai nevelésnek van szentelve. Ezáltal elejét veszi az agy időelőtti túlterhel- tetése veszélyének és lehetővé válik, hogy minden egyes növendék egészséges idegekkel, élesedett érzéki szervekkel és erőteljes testtel bocsáttassák ki az iskolából. A tanulók megismertetendok a nemzet alkotmányával és a társadalom rendjével, hogy a fantasztikus elméletek ellen megóvhassanak. E végből első sorban tanulják az újabb hazai történelmet, és ismertessenek meg az újabb irodalommal és az e század kezdetétől mostanáig lefolyt eseményekkel. A régibb kor csak annyiban jön tekintetbe, a mennyiben az újkornak megértetésére szolgál. Ezen új iskola mindenek előtt a szigorú kötelességérzetet, vallásos lelkű - letet, igazság- és bazaszeretetet kívánja ápolni. Nem kíván egyoldalú tudósokat termelni, hanem jellemeket képezni. Ezekre pedig legjobb eszközöknek tekinti a katonai gyakorlatokat, melyek engedelmességre, pontosságra és bátorságra szoktatnak.