Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 11. szám - Tárcza
sekre, magyarul. (Ettél? ettem; fuj a szél? — egy kicsit.) A mint bekerül a városba, két hét múlva már minden felelete: „igen!“ (igen megeszi a kenyeret, igen látja az asszonyt, igenfujatja a szellőt.) Otthon csak az ablakon nézett ki itt már magából is „kinéz“ stb . . . Szóval megromlott a nyelvünk. Honnét javíthatjuk meg? A régi nyelvből, meg a most még romlatlan népnyelvből. — A tanítónak egy szavába kerül, hogy másnap már megtudja minden háznak elrejtett titkait. Nincs-e a mestergerendán vagy a padlás valamely sarkában, vagy a láda fiában valamely régi könyv avagy irás ? Sok kincsesei érő dolgot fel lehetne így fedezni és megóvni az elpusztulástól! A tanító érintkezik legtöbbet a néppel, ha máskép nem, a gyermekek által. — Hallja annak eredeti jó magyaros, zamatos szavait, kifejezéseit, — mondásait. Az istenért! ki ne javítsuk, meg ne miveljük a nép ezen jó magyaros beszédét; hanem inkább lessük el, Írjuk, — gyűjtsük össze. — Veszendő kincset mentünk meg nemzetünknek! * Régiségtár. TJgy látszik a veszprémi egyházmegyében van legtöbb élet Erre vall az a több rendbeli indítvány, mik ezen egyh.megyébol a népiskolai bizottság és az egyházkerület gyűlése elé kerültek. — Ezen indítványok között van az is, hogy a tanító gyűjtse össze az időnként előforduló régiségeket s ily módon alapítson iskolájában régiségtárt. Megteheti, — senki jobban, mint a tanító, — ha van hozzá helye, ha akarja, ha ért hozzá. És ha megteszi, bizony jó szolgálatot tesz vele a népnek és a tudománynak egyaránt. A népnek azáltal hogy tévedését felvilágosítja, némely babonás hitét eloszlatja; de anyagilag is ha figyelmezteti, hogy a mit a véletlen szerencse találtat vele, azt megbecsülje, értékesítse illető helyen, az érczet ne adja zsidó kézbe, ne csiszolja, a cserepet, csontot ne törje szét, ha nincs benne pénz; mert a cserép úgy fordúl többet ér, mint a pénz, a mi benne volna. Persze érteni kellene hozzá. Előbb magunknak kellene tanulnunk; mert biz ezt az iskolában nem tanultuk, s a kit a véletlen nem vezetett bele, nem értvén a dologhoz, túlbuzgóság által többet árthat, mint a menynyit használ az ügynek. Tudnék én erről sok érdekeset beszélni, — meg is tenném szívesen, — ha tudnám, hogy mást is érdekel: mennyit kellett küzdenem a balvélemény ellen, míg gyűjteményembe csalhattam egyet-mást a mestergerendákról, míg megértettem a néppel, hogy azokat a „menküeket“ nem az angyalok csiszolják az égben, és nem az Úristen dobálja le haragjábán a földre, és nem hét év múlva vetik fel magukat stb. Mennyire megörült boldogult Rómer apát, mikor gyűjteményemben oly tárgyakat talált, a milyenek még a nemzeti múzeumban sincsenek! A veszprémi indítványból tudjuk, hogy ott két iskolának már van ilyen múzeuma. Ha ott lehet, miért ne lehetne másutt is ? Csak ember kell hozzá! Ha találkoznának, a kik hajlandók ezzel foglalkozni, — nyílvánítsák ezen szándékukat, s ha a szerkesztőség érdemesnek tartja közölni — irok e tárgyról egy külön czikket.*) Mennyi kincset érő tárgyat megmenthetnénk igy! pedig úgy szólván fáradság nélkül, — ha mindnyájan csak némi gondot fordítanánk is erre a dologra! Kincseket, a mik így közönyösség és tudatlanság folytán elkallódnak! * Egy másik, nem veszprémmegyei tanítógyűlés meg még egyebeket is ajánl hogy a tanító gyűjtsön és használjon tannszközképen az iskolájában, u. m. kép eket. *) Előre is kérjük ! Szerk.
