Evangélikus Népiskola, 1889

1889 / 11. szám - Tárcza

347

szükséges. — Azt mondják ugyan némelyek, hogy ez nem alkotmányos eljárás. Pedig hát miért is ne volna az ? Minden társaságban megvan az elnöknek az a joga, hogy utalványozza az időközben szükségessé vált apróbb kiadásokat, — a melyek megszavazása végett nem érdemes gyűléseket tartani. A gyülekezet elnöke pedig a lelkész, — meg a felügyelő. Ezeknek is tehát meg kell lenni azon joguknak, a mi minden elnöknek meg van adva!

No meg aztán, csak épen készpénzen lehet-e taneszközöket beszerezni? — Szegény tanító az, a ki magán segíteni nem tud! — Ismerek én olyan iskolát, még pedig egyik legszegényebb leány-gyülekezetben, — a mely a tanító buzgósága és ügyessége folytán igen szépen el van látva taneszközökkel. Igaz! földgömb nincs, meg talán egyik-másik hivatalos taneszköz is hiányzik, de van azok helyett egyéb, hasznosabb, miket a tanító részint maga készített, részint gyűjtött. Olyan tanítót is tudok, a ki nemcsak a maga saját iskoláját, hanem szomszédjaiét is ellátja egy-egy gyüjteménynyel. — Ha volna élet! ha a conferenciák figyelmet fordítanának arra is, ha minden tag gyűjtené, a mi keze ügyébe esik, készítené a mihez ért, s aztán kezébe adnák egymásnak, — szép gyűjteményeket lehetne létre hozni, — nem lennének iskoláink olyan rideg-puszták, — s a tanítás olyan száraz, unott.

*

Szatócs — rongyszedő, hogy illik ez össze? úgy, hogy legyen a tanító mindenik e kettő közül: a tudomány szatócsa és rongyszedője egyiránt. Elmondtam én már ezt egyszer, — régen; de persze — a szó elhangzik. Úgy is tudom, hiába beszélek.

A szatócs össze vásárolja a nagykereskedőktől, a mit szükségesnek talál. Elviszi a boltjába, onnan aztán szélyeloszlik az árú a nép használatára- Nem ez-e a mi hivatásunk ? A mit a tudósok, — a tudomány miveloi, gyárosai, — ki- fundálnak, — azt magunkévá tenni és elosztani a nép használatára. — Vannak egyes szatócsok, a kik mindig találnak valami újat, a mivel boltjukat gyarapítják, gazdagítják, kapósabbá teszik; ,előhoznak ót és újat“. — Az élhetetlen pedig marad a régi mellett, elavult portékát árúi, újabbakat, a beszerzés újabb tárházait nem ismeri, nem keresi, — s ezért nem kelendő a boltja. Az ilyen aztán ne panaszkodjék ha nem boldogéi! A ki nem halad — elmarad.

*

A rongyszedő meg épen visszája a szatócsnak. Összeszedi uton-utfélen, a mit más eldob, rongyot, szemetet, és értékesíti. Ebből készül a papir — a művelődés eszköze, — a pénz — tehát vagyon, — kincs. A tudomány is, kivált az újabb időben ilyen rongyokból, a tapasztalat, szemlélet foszlányaiból gyűjti kincseit — az igazságokat. — Ki lehetne alkalmasabb gyűjtője az ily foszlányoknak, adatoknak — mint a tanító, a ki a nép között él, a kinek igen sokban, tanítványának serege segítségére lehet. Mondjunk példákat? — jó — lássuk!

Nem tudunk magyarul, se a tanítók, se a hírlap Írók, se a tudósok, — sőt azt mondják, maga a magyar tudományos akadémia sem. — Mert miholyest belekeveredünk a míveltséggel együtt áradó külföldi szellem körébe, azonnal el reked a torkunk, — nem adja tisztán az eredeti magyar hangokat. — Szépen leírta ezt valaki egykor: hogy a falusi leány, a ki otthon tisztán felel és beszél a kérdé