Evangélikus Naptár, 1996

SZÉPÍRÁSOK - Egy család regénye a huszadik századi Magyarországon

Nem gondolva arra, hogy esetleg az életét kockáztatja, kiugrott a sorból, a csoport szélére, és elkiáltotta magát: „Emberek, van itt valaki Somogyországból?” Többen jelentkeztek a foglyok közül. Összegyűjtötte őket, hogy együtt legyenek az előttük álló nehéz időkben. Amíg lehet. Akkorra már kitört közöttük a vérhas- járvány. Az egyik somogyi katonatárs kapta meg először a szörnyű betegséget. A fiú, hogy segíteni tudjon rajta, levetette a páncélosoknál viselt bőrkabátját és eladta egy liter pálinkáért. Ez a töményszesz mentette meg a beteg életét. Ezt később, Róza néni sírjánál mesélte el nekem az az asszony, aki a megmentett férfi felesége volt.

Hamarosan a fiúra is átragadt a járvány és szerencséjére, valahogy kórházba került, majd hazaszállították Magyarországra. Róza néni most is szentül hitt imáinak eredményességében. Rendíthetetlen volt abban a meggyőződésében, hogy ő könyörögte vissza a halál torkából a fiút. S bár ritkán találkoztak, mivel messze laktak tőlük a fiatalok, mégis, úgy látszott, valamennyire kárpótolta őket a sors.

Két unokájuk született. Az első fiúgyermek lett, és a fiatalon elpusztult nagybátyja nevét kapta. Róza néni kérésére, mert hinni akarta, hogy az új jövevényt az orosz földben nyugvó hős helyett küldte neki a Jóisten. Hamarosan megérkezett a második unoka is. Róza néni nagy boldogsággal fogadta a hírt, hogy végre egy kislány is született a családban. Szép ruhácskákat varrt a kicsinek, és úgy látszott, minden rendben halad végre az elkövetkezendő évek során.

D

e jött 1956, és a forradalom lázas, szent tüzében ismét megperzselődött a család. A fiú belekeveredett az októberi napok eufóriás történéseibe, anélkül, hogy előre elhatározta volna magát bármiféle cselekvésre. Éppen ebédhez készülődtek feleségével és a két gyerekkel, amikor a kisváros hangosbemondóján elhangzott a neve. Őt választották meg a Forradalmi Bizottság elnökének. A terített asztaltól indult el rövid közéleti pályafutása, mely abból állt, hogy biztosította a város rendjét és elejét vette mindennemű kilengésnek.

A szovjet tankok lerohanása után azonban a megtorlás napjai, hetei és évei következtek. A fiúnak menekülnie kellett, hogy megmentse az életét. Itthagyta feleségét és a gyerekeket, és apja segítségével az éj leple alatt átment az akkor még jugoszláv határon. Kanadában horgonyzott le, sok kaland és hányattatás után. Talán azért szerette annyira az Odüsszeiát, mert tudat alatt megérezhette, hogy annak hőse és a saját sorsa között akadnak majd hasonlóságok. Ő is úgy érkezett a kanadai partokra, mint Odüsszeusz a phaiákok földjére. Nem tudom, találkozott-e a modern idők Nauszikájával, de az biztos, hogy ő is kitartott a messzegésen át a felesége mellett. Ahogy azt Ithaka sokat bolyongó királya cselekedte, amikor legendás hírű feleségéhez, a reá váró Pénelopéhoz hú maradt.

Feleségének nem kis gondot okozott a két gyerek eltartása és pedagógusi pályájának a megtartása. Mivel a megtorlás hősei nehezen viselték el az „in effigie” elítélt ellenforradalmár hitvesét, éppen egy iskola falai között. Gyönyörű nő lé128