Evangélikus Naptár, 1996

PILLANATKÉPEK EGYHÁZUNK ÉLETÉBŐL - 1994. július –1995. június

pök útja Aszódra vezetett, ahol az új evangélikus gimnázium alapkövét tet­ték le istentisztelet keretében. Az ön- kormányzattal és a minisztériumi bi­zottsággal folytatott hosszas tárgyalás után ugyanis az a döntés született, hogy Aszódon egyházunk nem a régi gimnáziuma épületét kapja vissza, ha­nem kárpótlási összeget szavaztak meg, amelyből felépülhet az új iskola- épület. Az alapkőletételi szertartás szolgálatában Detre János esperes és Baranyai Tamás espereshelyettes se­gédkezett a püspöknek. KERESZTYÉN NŐK ÖKUMENIKUS TALÁLKOZÓJA Az 1982-ben alakult Európai Keresz­tyén Nők Ökumenikus Konferenciája Budapesten, augusztus 19—25. között tartotta negyedik nagygyűlését. Ennek a konferenciának az a célja, hogy a mostani veszélyeztetett világban dialó­gust kezdeményezzen és ezáltal köze­lebb hozza egymáshoz a különböző felekezetekhez tartozó nőket, akiknek sajátos lehetőségük lehet a megbékélés szolgálatában. A nagygyűlésen Európa 28 országából mintegy háromszázan vettek részt. A Nagygyűlés megnyitó is­tentiszteletének igehirdetői szolgálatát Keveházi Lászlóné, egyházunk egyik küldötte végezte. NÁZÁRET TEMPLOM A MÁTRÁBAN A Fébé Diakonissza Egyesület ba­golyirtási telkén templomot építettek, hogy a telek többi részén sátorozó fia­taloknak legyen épületük. 20-25 fiatal számára szálláshelyet is építettek, a templomhoz csatlakozó kör alakú épü­let emeletén. A templomot Szebik Imre 77

Next

/
Thumbnails
Contents