Evangélikus Naptár, 1996
PILLANATKÉPEK EGYHÁZUNK ÉLETÉBŐL - 1994. július –1995. június
püspök, Madocsai Miklós Fébé igazgató-lelkész és Barcza Béla hatvani lelkész (a bagolyirtási szórványterület a hatvani gyülekezethez tartozik) segédletével augusztus 25-én szentelte fel nagy gyülekezet részvétele mellett. A templom a Názáret bibliai nevet kapta és tervek szerint a Mátrában kirándulók számára áprilistól októberig minden vasárnap lesz benne istentisztelet. EMLÉKTÁBLA FELAVATÁSA Az edvi Evangélikus Gyülekezet (Beled leánygyülekezete) szeptember 4-én avatta fel az Edvi Illés Gergely gályarab-lelkész emlékére emelt emléktáblát. A felavató ünnepi előadást dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor tartotta. FELÚJÍTOTT ÓVODA A soltvadkerti gyülekezet felújította öt éve működő óvodáját, amit kinőttek a gyerekek. Ebből az alkalomból szeptember 4-én hálaadó istentiszteletet tartott a gyülekezet, amelynek szolgálatát dr. Harmati Béla püspök végezte. Az új tanévet három csoportban 75 gyermek kezdte el az óvodában. SZERVEZŐ LELKÉSZÉRE EMLÉKEZŐ GYÜLEKEZETE A hatvani gyülekezet Sztehló Gábor szervező lelkészészének emlékére emléktáblát helyezett el a templom falán. 78