Evangélikus Naptár, 1996

MODUS VIVENDI - Dr. Cserháti Péter: „Karoljátok fel az erőtleneket”

műtété, újra visszakerült a kórházba, de egészen más problémával. A régebben oly nyugodt ember most magábaroskadva ült a folyosón. Vívódott, mert a főorvos azt mondta: meg kell műteni. De ő azt mondta: nem. Most saját felelősségére hazamehet, de csak a nagy fájdalmak várnak reá. Ilyen helyzetben találtam őt. Kérdéseimre, problémái felsorolására újra csak: nem. Megértettem vívódásait, csak azt kértem, mielőtt továbbmennék, egy zsoltárversről szeretnék szólni: „Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, óh Uram, hűséges Isten.” Néhány gondolat után imádkoztam. Megnyugodott s azt mondta: Bemegyek a főorvos úrhoz és aláírom a műtétet. — A műtét sikerült. Tíz nap múlva gyógyultan mehetett haza. Isten adhatta szívébe a megnyugvást.

Fiatalok, akiket csalódás ért, mert nem sikerült a felvételi, ahova tervezték. Ismerek olyanokat, akiknek az útja más irányt vett, mint tervezték és áldássá lett. Pál apostol bizonyságtétele ezt tanúsítja: Tiidjuk, hogy azoknak, akik az Istent szeretik, minden javukra szolgál” (Róm 8,28).

Feladat és cél van mindnyájunk előtt. Bátorítsátok a bátortalanokat.” Meghallod? Vállalod?

Varga György

„Karoljátok fel az erőtleneket”

IThessz 5,12

Már átsiklik szemünk e mondaton, olyan természetes, amit az apostol a gyülekezettől kíván. Pedig érdemes összpontosítva megvizsgálni a Pál által használt kifejezést. Nem azt írja, hogy „vigasztaljátok”, „támogassátok”, „nyújtsátok kezeteket”. „Karoljátok fel...” Ha elképzeljük e mozdulatot, egy ölelést látunk, amellyel az elesettet fel- és beemelik a közösségbe.

Miért fontos ez?

Vannak ágai a hazai szociális, másképpen diakóniai munkának, ahol már (ismét) jelentősnek mondható az egyházak tevékenysége — idősek, értelmi fogyatékosok, hajléktalanok, elítéltek gondozása. Mozgássérültek, narkómániában vagy alkoholizmusban szenvedők esetében egyéb keresztyén szervezetek, egyesületek, kisközösségek szerepvállalása emelendő ki. Megfelelően annak a hazai társadalmi gyakorlatnak, amely elsősorban „humán szolgáltatást” vár e területen is tőlünk.

Jézus és a tanítványok gyógyításai azonban nem szolgáltatások, hanem Isten országának jelei, nem funkciók, hanem az Evangélium hirdetésének következményei voltak. Ezért kérdéses — minden emberség, kiemelkedő egyéni erőfeszítések ellenére — a mi diakóniánk. Lelkiismeretünk szerint adományainkkal támogatjuk az intézményes vagy egyesületi karitászt. Esetleg biztos családi, gyülekezeti bárzisunkról „kirándulásokat is teszünk” az élet mélységeibe, karácsonyi ünnepséget szervezünk a kórházban, a pályaudvaron, tíz napra táborba visszük a mozgássérülteket, állami gondozottakat.

27