Evangélikus Naptár, 1996
Gáncs Péter: AZ ÉV IGÉJE:„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma...”
kor elsőízben járhattunk testvérgyülekezetünknél Finnországban, többen is megfogalmazták a jólismert „rejtvényt”: hogyan lehetséges kevesebb munkával mégis sokkal többre jutni?! Nem szeretnék belebonyolódni abba a szövevényes kérdésbe, hogy tényleg van-e finn vagy osztrák „titok, csoda”, hogy valóban mi dolgozunk-e a legtöbbet a világon stb. Inkább csak azt kérem, próbáljunk más égtájak felé is kitekinteni. Vajon keleti vagy déli irányból is olyan keserves a hazaérkezés, olyan siralmas ez a magyar valóság? Sok minden valóban siralmas: a fogyó nemzet, a széthulló családok, kallódó fiatalok, alkoholba menekülő milliók... Az olyannyira áhított szabadság torz vadhajtásai... A „morbus Hungaricus”, a magyar kórként is jellemezhető emberkedés, széthúzás, gyűlölködés pusztító járványa... De talán mégse írta le ezt a népet a történelem Ura! Ha megtartotta 11 évszázadon át, talán mégiscsak van valami terve vele?! Hány nép tűnt el egy évezred alatt a történelem süllyesztőjében? Hol vannak egykori „szomszédaink”, a hunok és avarok? Eltűntek, mert silányabb népek lettek volna, mint mi? Nem gondolom. Sokkal inkább vallom Jeremiással együtt: „azért nincs még végünk, MERT nem fogyott el irgalma!” Vajon érezzük-e még az irgalom szó súlyát, mélységét és távlatát?! Egy önigazságát bizonygató, Istent és az egész világot vádoló, kesergő nép számára megüresedik az Isten irgalmáról szóló bibliai örömüzenet. 1996-ban reformátorunk halálévfordulójáról sem feledkezhetünk meg. Talán nem véletlen, hogy Luther Márton végrendeletét hazánkban őrizhetjük, de vajon szellemi, lelki örökségét is őrizzük, ápoljuk, továbbadjuk?! A reformáció nagy felfedezése, hogy Jézus Krisztusban kegyelmes és irgalmas Istent ismerhetünk meg a Szentírás lapjain, és Őt követhetjük engedelmes hittel, reményteli bizalommal a hétköznapok világában is. így „érhet össze” a két évforduló: a reformációban visszakapott őszinte bűnbánattal és Isten kegyelme feletti őszinte örömmel adhatunk hálát a millecentenárium évében a történelem Urának. Ebben segíthet nekünk évi vezérigénk, melyet érdemes tovább is elolvasni és az esztendő minden napján élni belőle: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem — mondom magamban — ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” 1996-ban is! Gáncs Péter
