Evangélikus Naptár, 1996

SZÉPÍRÁSOK - Egy család regénye a huszadik századi Magyarországon

nagyobbak és kényelmesebbek a házak, és szebbek a szobák. Ahol az unokák gyönyörű iskolákban tanulnak. De nem beszélnek magyarul, csak otthon, a négy fal között. Róza néni akkor döbbent rá igazán, hogy az a nagy tenger, ami közéjük furakodott Isten rendeléséből, valóban átjárhatatlan. Mindörökké.

Egy hét után hazajött.

H

úsz évet élt még Róza néni magányosan, a férje halála után. Egy ideig még dolgozgatott a ház körül. Kisállatokat nevelt. A szőlőt is gondozta egy ideig, amíg futotta az erejéből. Aztán a bécsi nagy utazás után beszűkült körülötte a világ. Feladta. Megroppant benne valami. Belül, a szíve táján. Nem akart már élni. De Isten hosszú életet mért rá. Virradatot késleltető hosszú, álmatlan éjszakákat. Lelket tépő, fájó emlékekkel terhes gondolatokat a tétlenségre ítélt nappalok szinte síri csendjében. Lassan összefolyt felette idő és tér. Egybemosódott számára az alvásra kijelölt idő az egykor dologra serkentő délelőttökkel és délutánokkal.

Szobájába zárkózva üldögélt az ágya szélén és imádkozott. Időnként lefeküdt, és aludt, amikor tudott. Amikor rászállt a kegyes álom. Néha az elmúlt szép napokról álmodott. Ilyenkor együtt látta a családját. A kisfiát és a nagyobbikat. Beszélgetett a férjével. Aztán felébredt, s ha a faluból valaki meglátogatta, elmesélte neki az álmát. Anyagi gondja nem volt. A kicsi föld után kapott járandóság elégnek bizonyult igénytelen léte fenntartásához. A fia is támogatta az óceán túlsó partjáról, és amikor Róza néni már képtelen volt ellátni magát, gondozót

130