Evangélikus Naptár, 1994
Poós László Bp., Deák téri másodfelügyelő: Nagyvárosi presbitérium
bizonyos az irányítási és vezetési egyensúlyt biztosító szerepe, amivel élni és visszaélni egyaránt lehetett. A szombathelyi példára visszatérve: ez az irányító-szervező feladat egészséges körülmények között mindig túlmutat az égető, napi gondokon, feladatokon. Ezt annak ellenére mondom, hogy a szinte folyamatos renoválási munkálatok őserdejében csak néhanapján kerültek elő elvi, saját gyülekezeti határon is túlmutató kérdések. Bár havonta, rendszerint a harmadik vasárnapon vagyunk együtt, sokszor kellett rendkívüli gyűléseket beiktatni, hogy megbirkózhassunk teendőinkkel. Az is igaz, hogy a presbitérium tagjainak választásánál és pótlásánál ismételten előkerült a kényszer szülte szempont, hogy minél több szakemberünk legyen a tanácsolás, sőt a tevőleges, kétkezi közreműködés érdekében. Ebből a szándékból nemcsak jó származott, hanem segített a megfontoláshoz: a presbitérium nem fokozható le mindig kéznél lévő, olcsó vagy egyenesen ingyenmunkások segédcsapatává. Érdekes és elgondolkoztató viszont, hogy pontosan egy szükségből vállalt, adminisztrációs jellegűnek tűnő feladat felüdülést és az igazi munka örömét jelentette a presbitérium tagjai számára, amikor találkoztak és szót válthattak gyülekezetünk tagjaival. Olyanokkal is, akik nem minden vasárnap „fordulnak elő”. Hírt vihettek és üzeneteket hozhattak. Arcokat és élethelyzeteket találtak címlista mögött. Érzékelni kezdték és kezdtük, kikből is áll a gyülekezet. Folytatni kell teológiai-lelki továbbképzést. A felnőttoktatás legtermészetesebb területe a presbitérium. Számítunk szakembereink egyre nehezebben nélkülözhető köreműködésére, akár a prebitérium „szakosítása” módján is. A legfontosabb azonban mindig ez marad: szervező felelősség a gyülekezet egész életének területén és alkalomszabta, eleven kapocs a nem névlistából álló gyülekezet tagjai között. Fehér Károly Nagyvárosi presbitérium „Mädchen für alles” (fiatalabbak kedvéért: a 30-as években ezt volt a ház körüli minden munka elvégzésére vállalkozó cselédlányi kategória megnevezése) talán pontosabb jellemzője lehetne annak a tevékenységnek amelyet lelkipásztoraink valójában ellátnak - szemben azzal a feladatkörrel amit a „lelki munkás” (lelkészi) fogalom a szó szoros értelmében takar. Az elmúlt 40 év is az ilyen „papközpontú” egyházszemléletet erősítette, és még protestáns egyházaink gyülekezeti tagjainak tudatában is a lelkész, kimondatlanul ugyan, de gyakran valamiféle „fizetett főállású ügyintézői” kategóriába tartozik, akinek a feladata minden munkának az ellátása a gyülekezetben: épület-karbantartástól és templomtakarítástól kezdve, könyvelésen, pénzügyi gazdálkodáson keresztül, önkormányzati vagy társadalmi képviseletig, műemlékvédelem, cserkészet megszervezése stb. — és természetesen betegek, 4 49