Evangélikus Naptár, 1994

VERSEK,ELBESZÉLÉSEK

gást, a legtökéletesebb idei konstrukció volt ez az autó. Úgy elporzott az úton, mintha menekülne.

A Mester ránézett a tanítványra. Szomorúan.

— Nehezen mennek be a Mennyek Országába, fiam, azok, akiknek szíve a gazdagság ilyen jelképeihez tapadt. Könnyebb feladat hajókötelet fűzni a tű fokába, mint az ilyeneket elvezetni az Isten Országába.

— Mester — szólalt meg a tanítvány szemét lesütve —, négy lánc földet odaadok a szegényeknek atyai örökségemből.

— Fiam — válaszolt a Mester -, az Úr nem akar téged szegénnyé tenni. Csak meg akar szabadítani téged attól, amit egyértékünek tartasz Ővele. Tartsd meg a földedet, és vele a fél szívedet. Tested bizonyára nem fog éhezni öreg korodra. Ez is valami.

T /alaki kiáltott a folyó túlsó oldaláról. A tanítvány észrevette, hogy egy Y feketeruhás asszony integet a túloldalon. Beült a csónakba, és átevezett érte.

Nagyon egyszerűen öltözött városi ruhás nő volt. Amikor beült a csónakba, akkor ismerte fel a tanítvány, hogy a tegnap esti igehirdetés után jelentkező elegáns dáma jött el hozzájuk. Ruhája keresetten egyszerű volt, mintha jelmez lenne egy kihangsúlyozottan komoly jelenethez.

Az innenső parton előreküldte a tanítványt.

— Jelents be édes testvérem a Mesternél. Bűnös asszony jön hozzá, hogy lábai előtt leborulhasson, és feláldozásért esdekeljen.

A tanítvány edzett lélek volt a látogatók dolgában, de most megzavarodott. Kikötötte a csónakot, elpiszmogott a lánccal egy darabig. Mikor hátrafordult, majd hanyattesett. Az asszony már levetette körömcipőjét, harisnyáját, és mezítláb indult a Mester felé. A tanítvány felvette a cipőket, és ment az asszony után, aki mire felért emez, már ott térdelt a Mester előtt.

— Tegnap este Uram felzaklatta igéd a szívemet. A Mennyek Országa lett számomra a drágagyöngy, amiért mindent odaadok ezután.

— Szereted Mennyei Atyádat, leányom?

— Mindennél jobban, Mesterem. Bibliám az utolsó olvasmány minden este, nem múlik el nap, hogy ne imádkozzam Őhozzá. Szeretem Isten házát, áhítattal hallgatom az igét. Boldog vagyok, hogy kegyelmének egy morzsáját nekem is odahullatja, bűnös leányának.

— Szereted-e az embereket, felebarátaidat ?

— O igen, Uram. Nekik játszom a színházban, tanítom őket Istentől kapott tehetségemmel, jobbá, emberibbé lenni. És az a legnagyobb boldogságom, ha hosszú tapsuk előtt meghajolva, szemükben az őszinte emberi érzések könnyeit látom megcsillanni. De ezentúl még többet akarok tenni üdvösségükért. Szeretném, ha művészetem kinyújtott ujj lenne Isten felé.

— Áldott légy jószándékodért leányom — örvendezett a Mester. De mondd csak, látom még akarsz valamit mondani.

— Házamba befogadtam ma egy sokgyermekes szegény családot, a házmesterlakásba. Testvéreimnek érzem őket tegnap óta. És elhoztam pénzem egy részét hozzád ebben a betétkönyvben, kérlek oszd ki a szegények között.

A Mester nem tudta megindultságát elrejteni. Ránézett a tanítványra, aki ámulattal és tisztelettel nézett a színésznőre, és lesütötte szemét a földre.

113