Evangélikus Naptár, 1994

VERSEK,ELBESZÉLÉSEK

Tudtam, hogy meg kell halnia. . . suttogta szomorúan a helytartó. S a messiásra gondolt, akiről a levágott fejű próféta beszélt. Ő az igazság!. . . Csak soha, soha ne kéne véle találkoznom — gondolta. . . és belesápadt a találkozás gondolatába. H. NÉMETH ISTVÁN MINDENNÉL JOBBAN A Mester és a tanítvány kis kunyhójuk előtt ültek a vízparton. Csendesen Elbeszélgettek ismerőseikről, és sorravették őket. A tanítvány elővette előjegyzési naptárát. — Ma hárman jönnek hozzád, Uram. A tegnap esti igehirdetésed után kérték, hogy ma délután fogadd őket. Útbaigazítást szeretnének tőled kapni az örök élet felől. — Lám — mondta a Mester boldogan — Isten igéje nem tér vissza üresen. Fejük felett lökhajtásos vadászgépek húztak délnek. Fülsértő hangjuktól reszketett a levegő, de néhány másodperc alatt eltűntek, és magukkal vitték a hangot. — így van az Isten igéjével is az ember —, mutatott utánuk a Mester. Beleharsog életébe Isten ítéletének a hangja, és utána kívánatos lesz a csend, Isten békességének a csendje. Aki megízlelte egyszer ezt a békét, az sokat megad érte, hogy az övé maradhasson. — Nálad ez a békesség, Uram — szólt a tanítvány alázatosan — én mindent elhagytam érted. — Mindent? — kérdezte a Mester —, nagy szó ez fiam. A „minden” kilencven százaléka értéktelen lim-lom, amit nem kíván a Mennyei Atya. Nem kívánja el sem örömödet, sem sikereidet, sem gazdagságodat, sem tudásodat, ha alázatosan élsz velük. De az ember életében van egy istenített tíz százalék, ami legalább annyit ér nekik, mint az Isten. Aranyborjú ez, fiam, bálvány, amit nem tűr az Úr azok életében, akik az Ő uralma alatt akarnak élni. Derűsen ránézett a tanítványra. — Úgy tudom, hogy még tíz lánc földed van odahaza, amit mások művel­nek. Holnap hazamész, eladod, és árát odaadjuk a szegényeknek. — A földet? — kérdezte meglepetten a tanítvány — , azt nem adhatom oda Uram. Őseimtől örökölt földem az, nem adhatom oda,. . .miből élek meg öreg koromra? . . .azt nem. . . — Hát így bízod magad teljesen Isten kegyelmére, fiam ? Nem az a baj, hogy földed van, hanem hogy csak a földeddel a hátadmögött mered rábízni maga­dat a gondviselő Istenre. Látod, nem bízol Benne egészen, és most kiderült, hogy mindenről te sem mondanál le Óérte. Egy fogyatkozásod van, amiben jobban bízol, mint Istenben. Es emiatt talán bezárul majd előtted a Mennyek Országának kapuja. A tanítvány nem felelt. Hallgatott. 111

Next

/
Thumbnails
Contents