Evangélikus Naptár, 1994

VERSEK,ELBESZÉLÉSEK

a vén, aki szólt róla — a Dávid törzséből származó Jézusról beszél. Sokan hiszik, hogy ö lesz a zsidók királya. Azt is mondják, hogy már régebben megszületett. . . Es ki az, aki prédikál — érdeklődött — a hallottakra nem is igen ügyelve Pilátus. Az Keresztelő János, a Zakariás Fia. . . Pilátus jól szemügyre vette most a beszélőt. Szálas termetű ember volt és égő tekintetű. Bőre a csontjára tapadt. A tanácsadó mintha olvasna Pilátus gondolatában, suttogva mondta: Sáskát és mézet eszik. . . s darócot visel. .. Menjünk Uram, nem nekem való látvány ez. Ekkor fordult feléjük Keresztelő János. Csontos ujját felemelte. . . S ez az új mintha Pilátusra mutatott volna. „ Viperák fajzatai” — vipera fajzatok, emelte fel hangját — térjetek meg, mert elközelített az Isten országa.” Pilátus nem hallgathatta tovább. Menjünk, adta ki a parancsot. És még sokáig azon gondolkozott; mennyi tisztaság ült ezen a próféta arcon. És azon is, hogy bizonyára igazat beszélt s milyen kár, hogy meg kell halnia. Mert az elmélkedése e pillanatában világosan látta Pilátus, hogy az Igazságnak ebben az átok világban meg kell halnia. Odaszólt kíséretének, ha ennek az embernek, a prófétának baja esnék, jelentsétek azt nékem. A sorsa érdekel. II. Heródes, a zsidók királya is lakomát tartott: Heródiás lánya táncolt ezen a lakomán. De szép lány ez. .. révedezett el látásán Heródes. Majdnem olyan ígéretesen szép, mint Heródiás, az anyja, akit ágyasként tartott palotájában. Csak az az átkozott ember, a Keresztelő, akiből az Isten beszél, ne üldözné a lelkét emiatt a dolog miatt. Gazdaggá tenné és szőrruha helyett bársonyban járatná. De azzal a félelmetes igazságával nem lehet bírni. Mit is hajtogat egyre? „Nem szabad néked a te testvéred feleségével élned.” „Csak ezt mondogatja. . . Börtönbe is azért vetette, hogy elhallgasson. Ha ebben az egyetlen dologban enged, ismét szabad. Nagy emberré teszi. De nem enged. Majd holnap ismét megpróbálkozik vele. . . Ha enged. . . ö, Heródes holnap megkéri arra is, hogy vezesse rá lelkét a megtérés útjára. Holnap szóljon hát a Messiásról. . . Majd utána nézet annak is, igazak-e a hírek, amik az utóbbi időben elterjedtek róla? Holnap. . . holnap én is megtérek. . . Undorító ez a sok zene-bona, ez a sok orgiázás, ez a sok mezítelenség. Ni, most is itt lengenek előtte az udvar rabszolga-lányai. Szinte semmi ruha nincs rajtuk. És mind részegek már. Mi lesz később? Utálatos! Holnap megtérek. . . Keresztelő.. . csak ezt az egy dolgot rendezzük el, ezt 109

Next

/
Thumbnails
Contents