Evangélikus Naptár, 1994

VERSEK,ELBESZÉLÉSEK

JAKUS IMRE:

A küszöbön túl

Hamvasan, tisztán, kivasaltan, arcodon szirmos, szép mosollyal, önfeledt, gyermeki szemmel, az anyaöl verejtékes mélyéből, anélkül, hogy jajongtál volna, vagy a lábad köbe ütötted volna, útfelmérés és reszketés nélkül egy verőfényes hajnalon kiáltottál a kiskapuba.

Bölcsőn innen és bölcsőn túl. ..

Ez volt számodra a világ.

És e bölcső a testnek anyaöl — tudat alatt ezt tudva tudtad — mi rettenthetett s miért féltél volna?

Küszöböt léptél. . .

A kiskapun túl csillogott a hó. így kellett lenni. Fehérnek láttad a fákat. Görcsös, dermedt halálba estek bimbót, lombot, éket veszítve, s te megláttad: — a zúzmarákat. Szakádként csüngtek hófehéren s a nagyapák szakálla békés. . .

Az utak is fehérek voltak.

Amerre mentél, a lábad alatt csikorgóit a hó.

Megtaposástól csikordult fog volt a jaja s a te fülednek: muzsika.

A házak fejét hósüveg takarta, fehér kalap és kéményük a toll, ablakszemükön ült a fehér hályog, ereszükön a lógó jégcsapok dermesztő hidegről beszéltek, s benn göthösen, ki nem szüremlö hanggal nagyon nagyon szegény emberek éltek.

Te rájuk néztél s mondtad: szépek. . . fehérek. . .

106