Evangélikus Naptár, 1994

VERSEK,ELBESZÉLÉSEK

Egy gesztenyefa levél halálára

Olyan mohón csókolta a dér hogy elpirult a gesztenyelevél.

A sápadtsága bíborszínre gyűlt... nászindulót az őszi szél dudult.

Szegény kis élet lázban reszketett és tudta jól, hogy: elvégeztetett.

A dér ölében gubbasztott a vég s a fagynak adta fényivó szívét.

Kisemmizetten összepöndörült a szíve nélkül s haldokolva dűlt

a vén faágra, mint a búcsúzó, ki azt zokogja: élni volna jó!

Apás kínjában felnyögött a fa s az ágról elvált búcsúzó fia.

Hullott alá... de ekkor jöttem én s kezemre szállt a megfagyott levél.

Alant a földön csillogott a sár mint éhes száj, hogy elpusztítsa már.

Nem engedem, érett a szó belém, enyém marad a gesztenyelevél.

Hisz én se több, csak kis levél vagyok s ha jő a tél majd, én is meghalok.

És ha lehűltök, óh Uram, kezed így fogjon fel majd akkor engemet.