Evangélikus Naptár, 1994

Megemlékezés halottainkról

Dr. NAGY ISTVÁN (1933-1993)

Még be sem töltötte hatvanadik életévét, mikor öt hét iszonyatos szenvedései után magához szólította az Úr. Budapesten végezte a teológiát, később tanulmányait a, svájci Bosseyben folytatta. Segédlelkészi évek után Tatán, később Bpest-Obudán volt gyülekezeti lelkész. Sokáig a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese. Ezt követően Teológiánk tanszékvezető professzora. Számos egyházi tisztséget tölt be, köztük a szívéhez igen közel állt Gusztáv Adolf Segélyszolgálat lelkészi vezetését is. Temetése február 6-án volt Tatán, az Almási úti temetőben. Egész egyházunk vett ott búcsút tőle. S míg a lassan aláhulló hópelyhek egy téli szombat délelőtt körülszálldostak bennünket, felfelé tekintve áldottuk meg annak az emlékét, aki mindig derűsen és mosolyogva szólt és tanított szószéken és katedrán a feltámadott és élő Jézus Krisztusról.

FOLTIN BRÚNÓ (1916-1993)

Fél évszázad erőpróbáló szolgálati területen. A dél-dunántúli Magyar- bolyban átéli a kitelepítés viharait. Sopronbánfalván, Balfon egy szintén megsebzett gyülekezetben áll helyt, magyar és német nyelven hirdetve az igét. Több éven át gondozza Nemeskért, majd Ágfalvát. Nyugalmazott lelkészként sem volt nyugalma. Győrbe költözött, s onnan végzett szolgálatokat. Megrendítő módon, már a közeli hazahívást érezve tesz bizonyságot diakonissza csendesnapokon a „csontjaiba rekesztett tűzről” (Jer 20,9). Egy reggel rosszul lett, kórházba vitték, de kikönyörgi magát az orvosoktól, mert úgy érzi, neki még el kell mondania, amit Ura rábízott. Este diaképeket vetít, de éjszakára visszaviszik a kórházba, aztán ismét ellenállhatatlan erővel hirdeti: Hozzád hazatérni, benned megmaradni maga az élet. Fáradt szíve egy éjjel utolsót dobbant. A Győr-Nádorvárosi temetőben fiai bizonyságtételében a gyermeki hála egy tavaszi napon összekapcsolt nagy gyászoló gyülekezetei az Isten iránti hálában a célhoz érkezett szolgálatért.

JAKUS IMRE (1907-1993)

Fiatal lelkészként ismerte meg egész hazai evangélikus népünk. Fáradságot nem ismerve járta sorra a gyülekezeteket, hogy felépülhessen Göcsejben, Barlahidán egy szórványtemplom. Úgy emlegették az 1930-as években azt a vidéket, mint a csodák földjét. És sokan jártak csodájára a csinos, vonzó, és ott oly ritkán található templomnak. Magam születésnapi ajándéknak tekintettem, hogy két teológustársammal egy tavaszi vasárnapon, 1939. április 16-án szolgálhattam is ott. A fiatal lelkész később Sárszentmiklósra, majd Tabra került. A falusi népért élve, árvákat segítő áldozatossággal, kritikus helyzetben önzetlen és kockázatos kiállással szolgálva. Igen termékeny versíró, elbeszélő volt. Egyházi lapjaink, sajtótermékeink, naptáraink gyakran közölték írásait. Utolsó költői „fellángolása” a siófoki templom alapkőletételére írt s ott lelkesen előadott verse volt. — Halálával egy öreg fa dőlt ki. Teste örök nyugalomra tért a siófoki temetőben.

100