Evangélikus Naptár, 1994

Megemlékezés halottainkról

pítéshez, amikor a világégés teljes erővel pusztított. De a templom felépült. Ő pedig hittel magára vállalta menekült lelkésztársa területének gondozását is. Neve minden bizonnyal fel van írva az élet könyvében.

MESTERHÁZY SÁNDOR (1907-1992)

A nyugalmazott kemenesmihályfai lelkész szolgálata teljesítése közben, 85 éves korában váratlanul hunyt el. Hazánk e jellegzetes tájegységének, Kemenesaljának a papja volt 48 esztendeig. Ugyanakkor a helytörténetnek gondos, fáradhatatlan kutatója. Úgy érezte, hogy ahol született és szolgált, ott a települési viszonyokat, a népesség mozgását nyomon kell kísérni, az eredményeket fel kell tárni, át kell örökíteni a következő nemzedék számára. Ostffyasszonyfa és Csönge életét tárta fel gazdagon illusztrált munkájában. Személyére, kedves alakjára mi idősek úgy gondolunk vissza, mint akiről meg lehet mintázni a lutheri derűt, a válogatástétel nélküli, mindenkit magához ölelö szeretetet. Isten kegyelmes volt hozzá. Imádság közben, egy ünnepségen esett össze, és halt meg. Szülőfalujában, Ostffyasszonyfán pihent meg sírjában.

MOGYORÓSY GYULA (1914-1992)

„Isten katonái között sok a közlegény, még reverendásan is.” így emlékezett róla egyik lelkésztársa, s így jelenik meg előttem a teológustárs, a csendes, halkszavú barát. Dunántúli születésű, soproni lycista volt. 1937- ben indult szolgálatba a soproni oltártól. Győrött, Pápán, Szekszárdon segédlelkész, a kis Tolna megyei Kölesden évtizedekig gyakorolja a türelmes szeretet „magasiskoláját”. Hívei gondos pásztorálása mellett hü társa és orvosa, ápolója feleségének. Nyugdíjas otthona Harkányban volt. Lelki felfrissülést jelentett neki, hogy fogyó erővel is szolgálhatott utolsó éveiben a Mohács-Harkányi gyülekezetben.

NYÍRÓ JÓZSEF (1901 - 1992)

Lelkészi karunk egyik legidősebb tagja is megtért atyáihoz. Somogydö- röcskén született, népes családban. Kilencen voltak testvérek, de csak ő érte el a felnőtt életkort. Soproni Teológiai Fakultásunknak legelső szigorlatozó- ja. Szombathelyen, Suron átmeneti időben szolgál, Halléban ösztöndíjasként gyarapítja tudását. 44 évig a határmenti kis szentgotthárdi gyülekezetben végzi pásztori szolgálatát. Küzdelmes idők voltak ezek. Sok hívét kitelepítették, a határsáv miatt megbénult városban szívós harcot kellett folytatnia, hogy családja megélhetését biztosítsa. Közel 20 esztendőt tölt nyugalomban, ám ezalatt mindig szívesen szolgál a kelenföldi gyülekezetben, Múzeumunkban pedig tárlatvezetőként. Felesége halála, majd súlyos betegsége erősen megviselte testileg-lelkileg. Utolsó éveit Dunakeszin, lelkésznő lánya parókiáján töltötte. Temetésén két drága ige hangzott el, hogy vigasztaljon, erősítsen gyászolókat, emlékezőket:,„Életre kelnek halottaid” (Ezs 26,19) és „Én terólad el nem feledkezem” (Ézs 49,15).

7*

99