Evangélikus Naptár, 1993

Bárdossy György: Vallásszociológiai konferencia

Nagy eseménye lesz ez a hazai vallásszociológusoknak. Jelentős külföldi előadók nevei szerepelnek a meghívottak listáján és a magyar legfrissebb kutatási eredménye­ket is itt ismerhetik meg az érdeklődők. Van múltja a magyar vallásszociológiának - bár az elmúlt harminc évben a megtűrt szociológiai területek közé tartozott —, de ez jórészt egy kutató nevéhez köthető, Tomka Miklóséhoz, aki a SISR társelnökeként szervezője is e konferenciá­nak. Csak remélni tudjuk, hogy ez a nemzetközi találkozó nagy lendületet ad a hazai vallásszociológiának. Szükség lenne a helyzetünket értelmező elméleti modellre és az egyház munkáját, küldetését is elősegítő, a valós egyházi helyzetet bemutató, feltáró elemzésekre. Szükséges lenne Magyarország vallási térképét megrajzolni, az emberek vallási szokásait jobban ismerni. Jobban megérteni a történelmi egyházak jelenlegi helyzetét, a kisegyházak térhódítását, az elmúlt negyven év vallási értékkopását, a vallási tradíció és a világi politikai, gazdasági érvényesülés összefüggését, valamint az átalakulás utolsó két-három évének vallási mozgását. Bárdossy György Evangélikus Teológia 45

Next

/
Thumbnails
Contents