Evangélikus Naptár, 1993

ÉVFORDULÓK,EMLÉKEZÉSEK - ELBESZÉLÉSEK

mintha csak valami azt mondta volna benne: „Sötét sors-vonatom megint a darálóba visz szabadságra!” Ha tovább halad az idült igenlőkor (igenitis chronica?) útján, az nemsokára katasztrófát jelentett volna számára.

Lelkiismeretgyógyászatra is rászorult. Elmondtam neki: nem köteles aggályos gyermekkori beidegződéseit szolgaian követni, uralkodó természetűek és potyalesők önző igényeit kielégíteni, amivel rájuk sincs jó hatással, és jóval kevesebb energiája marad a valóban segítségre szorulókra s önmagára. Úgy szeresse felebarátját, mint önmagát: legyen meg az egyensúly! Keresztelő János sem azt mondta, hogy egyetlen ruhádat add másnak, hanem akinek két ruhája van, az egyiket adja olyannak, akinek egy sincs. Jézus a hegyi beszédben nem azt mondta, hogy mondjatok mindenre igent, sőt ő maga sem teljesített minden óhajt. Szabad, sőt kell nemet mondani, ha az indokolt. Az ingyenélőkkel kapcsolatban Pál nem arra buzdított, hogy tartsátok el őket szeretettel, hanem leszögezte: „Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék!” Más összefüggésben pedig szemrehányó gúnnyal írja: „Eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok. . .” (2Kor 11,20). Lelkére kötöttem: addig könyörüljön végre önmagán, amíg nagyon csúnyán le nem robban. A részletre elkövetett öngyilkosság talán erény?!

Utolsó beszélgetésünkön előkészítettem otthoni fogadtatására.- Üdvrivalgással jönnek majd: „Hogy vagy, Ritácska?” Be ne ugorjon ennek, mert visszamenőleg is le fogják nyúzni a bőrt magáról. Hivatkozzék nyugodtan rám, s igen komolyan közölje velük: „Azt mondta a doktor úr, hogy ha életben akarok maradni, soha többet nem szabad annyit vállalnom, mint eddig!” S ez mellesleg így is van.

Remélem, ehhez tartotta magát.

Akadnak, nem is nagyon kevesen, akik olyan önhajszoló életformát, önkizsigerelő lelkületet szívnak magukba életük tavaszán, mintha mihamarábbi, közhasznú, frakci119