Evangélikus Naptár, 1993
ÉVFORDULÓK,EMLÉKEZÉSEK - ELBESZÉLÉSEK
Meddig jó a jóság Igenlőkor Az alagutakban bővelkedő hegyes vidéken a pszichoterápiás klinika páciensei csodálkozással fogadták, amikor legújabb társuk elmondta: egy alagúton sokadszor átutazva tört ki rajta valami érthetetlen, halálos rettegés, vad szívdobogással, verejtékezéssel, reszketéssel. Azóta a 35-40 közötti hölgy semmiféle járműre nem mer fölszállni, legföljebb személyautóra, végszükségben. És állandóan szorong. Az igazgató-főorvos rámbízta, nézzek utána a rejtélynek. * — Hányadszor vonatozott át akkor azon az alagúton? — Legalább harmincadszor. — Olyan sokszor van arra dolga? — Mindig ott nyaralunk a férjemmel meg a fiunkkal. — Olyan pompás helyre találtak ott? Az asszony sűrűn pislogni kezd, lekapja a szemét rólam, és halkan, mintha gyónna, mondja: — Ott lakik az anyósom. .. Pár másodpercnyi szünet után azonban, mint aki magához tért, sietve hozzáteszi: — De nagyon kedves ám! Úgy tud beszélni, mint egy rádió! — És ki lehet kapcsolni? Ezzel beütött a bomba. Nem, a mázsán felüli asszonyság csupa száj, mely reggeltől estig be nem áll, 15 éve nem fogy ki a közlendőből. Uralkodik a fián is, aki az anyai diktátumnak nem tudván ellenállni kényszeríti a feleségét, hogy minden szabadságot az anyukánál töltsenek. A feleséget, vagyis páciensünket, ez borzalmasan lestrapálja, de ő csak alkalmazkodni képes, sarkára állni nem. Kérdésemre megvallja: egy ilyen „üdülési nap” háromszor jobban elfárasztja, mint egy munkanap. S ugyan miért ennyire védtelen? Amint ugyanis idővel kiderül, munkahelyének is ő az üdvöskéje, fűt-fát az ö nyakába varrnak, agyondicsérik, kihasználják. Még az igen népes rokonságból is hozzá szalad mindenki kölcsönt vagy más segítséget kérni, mert - ahogy mondta valaki - ő a jóságkombájn, akárki rabszolgája. Ha már-már nemet mondana, mert tántorog a fáradságtól, elég csalódottan nézni rá, s ő nyomban megígér mindent, az utolsó leheletig. — De mi lehet ennek a hátterei — Tízen voltak testvérek, (nyolc még él) ő az utolsó. így akkoriban, falun lévén, mindenki parancsolhatott neki. Egyetlen menedéke az édesanyja volt, aki iszonyú sokat dolgozott, mert az apa, mint egyedüli családfenntartó, ahogy hazajött a mukából, kiszolgálást igényelt, még az újságot is úgy kellett odavinni neki, meg a sámlit a lába alá. A legkisebb gyermek oly mélységesen magába itta ezt az anyamintát, hogy ösztönösen ezt követte-másolta akkor is, amikor az már nem volt indokolt, és erejét különben is meghaladta. Keresztyén hitét is úgy fogta fel, hogy ő „testvéreinek” minden kérését köteles teljesíteni, anyjához hasonlóan a korai halálig. Rögzült benne az engedelmességi-alkalmazkodási kényszer, testileg-lelkileg teljesen kimerült, amíg még magának sem mert igazán megvallani, s ez robbant ki belőle az alagút-pánikban, 118
