Evangélikus Naptár, 1993

ÉVFORDULÓK,EMLÉKEZÉSEK - ELBESZÉLÉSEK

- Éppen most térek meg: irány a Gyöngyvirág! Professzor úr, engedelmet, de én csak Luther szavát követem: „Nem minden pap lehet meg asszony nélkül” mondta Márton doktor... Tiszteletem! Legyetek erősek, baglyaim!

Urasan hajolt meg, előírásosan tisztelgett, s széles léptekkel, egyenes derékkal húzott el a Mátyás király utca irányában Fogarasi Jóska.

Én mindenáron be akartam mutatkozi a professzornak, de ö sóbálvánnyá merevedve bámult a tovasétáló dendi felé. Szótlanul, de feneketlen dühhel fenyegetett fölemelt mutatóujjával Fogarasi után. A szó is belészorult a méregtől. így aztán hasztalan hajoltam meg előtte, s motyogtam el a nevemet. Levegőnek minősített.

Én méginkább elbátortalanodtam. (Szegény kis gömöri tuskóemberke, mokány professzorom, Dages! Ki gondolta volna még akkor, hogy jó három és fél év múltán a Te paraszti makacsságoddal szövetkezünk néhányan, diákjaid, s az üvöltöző nyilasokkal szembeszegülve, elszabotáljuk - segítségeddel - a fakultás berendezéseinek Nyugatra-hurcolását. . .)

Ki lát a jövőbe?

Egyelőre csupán azt látom a pályaudvarnál, hogy a profot alaposan „kiborította” Fogarasi; szeme szikrát vet, s nem alkalmas a pillanat a megismerkedésre.

Nyurga „bagoly” fürkészi erőlködésemet. Barátságos mosolyú, derűs-kék szemű.- Hagyd most az öreget! - súgja - elöntötte az epe. . . Inkább a zsákot fogd meg, a másik végét.

Csoszogunk a dög-nehéz krumplis-zsákkal. Viribus unitis. A Csengery és Batsányi utca sarkán, a vasúti átjáró felé fordultunkban letettük pár pillanatra a krumplit. Társam a kofferét is lábhoz helyezte s a kezét nyújtotta:- Szedressy, Váradról.- Hát te vagy a bihari fiú?!

Úgy fogtam meg a kezét, mint a fuldokló az életmentőét. Nagyon megörültem Palinak: Csabán születtem, ott is jártam középiskolába a nagyszüleimtől - Csabán hagytam azt a feketehajú, kék szemű lányt, akihez több füzetnyi verset írtam volt - de Zsadány, ez a fatornyos falucska volt gyermekkorom mulató-tanyája, a nyomor és a tündöklő gyerekkori örömök fészke.- Tudod-e, hogy én biharzsadányi illetőségű vagyok?- Hallottam róla Gyenesen, egy harmadévestől.- De jó lenne, ha azonos szobába kerülnénk! A harmadik pasit jobban bírnánk ki együtt. Meg a fényes ábrázatú, harmadéves atyákat, akik majd átmászkálnak a szobánkon...

Pali legyintett.- Tőlem mászkálhatnak! Én úgyis kirakom a szekrényemre a Nagytiszteletü Asszonyt. ..- Kicsodát?- Boldogan húzott elő egy fényképet zakója belső zsebéből. Vékonyka, finom profilú lány merengett rajta. Jóindulatú, megnyerő arc. . .- Épp papnénak való - bókoltam őszintén.- Sajna, van egy nagy hibus. Képzeld, katolikus. . . A váradi OTI-ban dolgozik.- Mondd már! Ha szeret: reverzálist ad, és kész.

S előkotortam a saját szivemszottya fotóját. Nagyszemü, göndörhajú lány mosolygott az enyémen; kezében diáktáska. Aprócska fotográfia volt, Mária bátyja, Jenő szánt meg egyszer, s a zsebembe csúsztatta diszkréten.- Csórt kincs — nevettem.

116