Evangélikus Naptár, 1992

ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - Pásztor Pál: Hetven vagy nyolcvan esztendő

csemye és Budahegyvidék között. Mindkét gyülekezetben a szolgálata nyomán beépült élő kövek tesznek tanúságot ennek a pásztori munkának gyümölcseiről.

SÁRKÁNY ANDRÁS (1916— 1990). Az Alföld szülötte és neveltje. Szentetornyán, Szentesen, Tiszaföldváron segédlelkész, majd a második világháborúban három éven át tábori lelkészi szolgálatot végez. Aztán messze sodorja az élet. Az Őrségben lévő kis missziói egyház, Oriszentpéter területén szétszórt híveit gondozza, hol gyalog, hol kerékpárral. 1953 tavaszán a Veszprém megyei Kerta hívja meg. Nagy élménye, hogy irányításával a kiskamondi leánygyülekezetben egy düledező templom helyett derűsen világos lelki otthon épülhetett. Kertáról 16 évi szolgálat után Pusztaszentlászlóra. hívták, s ott még 11 évig működött. Nyugdíjas éveit Pécsett, súlyos betegség keresztjét hordozva töltötte. Mindig tudott szépet álmodni. Költeményei és a Somvirág c. kiadványban közölt írásai lelki örökségként maradtak ránk.

MIKLER GUSZTÁV (1907- 1990). Egyháza szürke közkatonája. 36 éven át szórványlelkészként szolgált; kezdetben Szolnokon, majd az akkor alakult csillaghegyigyülekezetben. 24 falu tartozott hozzá, egészen Visegrádig. Később Pesterzsébeten tevékenykedik, aztán Dunaharasztin. Soroksáron szeretett volna templomot építeni, dea háború meghiúsította tervét. 1956-ban lett az akkor már önálló szentendrei gyülekezet lelkésze. 1967 óta élt nyugdíjasként. „Egyéniségében szerény és alázatos, a szolgálat nehéz terhét mindig örömmel hordozta. Mindig keveseknek prédikált nagy hűséggel.” Élete végén látása egyre romlott, olvasni sem volt képes, de lelkésztársa elment hozzá, és felolvasott neki. Élete jól példázta azt, amit a temetési igehirdetés az óbudai temetőben így összegezett: „Kisemberek papjaként, szórványok között ingázva csak az képes tálentumait tékozolni, akinek szívét és lényét áthatja az apostoli szenvedély.”

KOTYINSZKY KÁROLY (1906- 1990). Szűkszavú híradás adta tudtul, hogy a kassai kétnyelvű (szlovák és magyar) gyülekezet lelkésze 84 éves korában Kassán elhunyt. Jó kapcsolatot tartott azokkal, akikkel együtt indult. Isten kegyelméből megérte még, hogy 1990. év júniusában Teológiánkon gyémántdiplomát kaphatott.

KÁROLYFALVI BÉLA (1912— 1990). A Bács-Bodrog megyei Nemesmiliticsen, népes vasutascsaládban született. Mint orosházi segédlelkészt hívták be katonának, s tábori lelkészként a keleti frontra került. Hazakerülve nem is tudott szolgálatba állni. 1944-ben újra behívják katonának, és alakulatával nyugatra vonult. Rövid németországi tartózkodás után Angliába ment. Londonban magyar menekültekből megszervezte a magyar evangélikus gyülekezetét. Ezt több éven át gondozva Amerikába vándorolt ki, később pedig Kanadába költözött. Két nagyvárosban (Toronto, Montreál) gyülekezetbe tömöríti kisszámú híveit, hosszú éjszakai utazásokat is tesz, hogy gondozhassa őket. Megélhetését csak úgy tudja biztosítani, hogy egyetemen könyvtárosi képesítést szerez. Szörnyű, nehéz időket kellett megérnie, magányos, árva lélekként a nagyvilágban mindaddig, míg aztán Olga húga is Kanadába költözött. Ő enyhítette lelki fájdalmát. Az ő karjai között halt meg. Halotti urnáját ő hozatta haza Orosházára, ahol a templomban vettek tőle végbúcsút, hamvait szülei sírjába kegyele- tes érzésekkel helyezve el.

VARGA ÁRPÁD (1926- 1991). Csurgón született. Érettségije után előbb fizikai munkát végez, majd 1948 — 53 között Sopronban és Budapesten teológus. 1954 nyarán kezdte lelkészi szolgálatát. Segédlelkész volt Fehérvárcsurgón, Olcsván, Őri- szentpéteren és Balatonszárszón. 1958-tól haláláig Szepetnek papja. Élete utolsó hét évében csontvelőrák hatalmasodott el rajta, sokat szenvedett. Csendes, szerény, hűséges közkatonája volt egyházunknak egész életében.

103