Evangélikus Naptár, 1992
ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - Sólyom Károly: Száz éve született Martin Niemöller
szövetségét) és segítette a nélkülöző lelkészcsaládokat. Ugyanakkor falragaszokon közzétette tiltakozását az árja rendelet ellen. „Nem engedhető meg, hogy az evangéliumot emberi törvények korlátozzák vagy érvénytelenítsék”. Innen indult meg a Bekennende Kirche — Hitvalló Egyház - röviden B. K. munkássága. Hatása mind szélesebb körre terjedt, hitvalló gyülekezeti napokat, szabad közgyűléseket, zsinatokat tartottak és tettek hitet az Isten igéjének egyedüli igazsága mellett. Szükségessé vált egy egyetemes zsinat összehívása és erre 1934. május 29- 31. a barmeni Gemark gyülekezetében került sor. Ezen egy hatpontos hitvallást (Barmeni Hitvallás) fogadtak el. „Jézus Krisztus, akiről a Szentírás bizonyságot tesz, az Isten igéje egyedül, akire hallgatni, akinek engedelmeskedni életünkben és halálunkban kötelességünk. Elvetjük azt a hamis tanítást, mintha az egyház az egy isteni igén kívül más dolgokat, hatalmakat és igazságokat isteni kinyilatkoztatásként elismerhetne.” Különösen nagy volt az ellenállás a D. C. ellen a délnémet egyházakban. Ezért a Gestapo elfogta és bebörtönözte Wurm és Meiser püspököket. Ennek hatására olyan tömegmegmozdulásaok következtek, melyben tízezres tömeg gyülekezett a börtön előtt és kiáltozták: „unser Bischof ist und bleibt Wurm” (a mi püspökünk Wurm és Ö is marad). Ezután Niemöller gyülekezetében B.-Dahlemben ült össze a második zsinat, 1934. okt. 19-20. Ezen felhívták a gyülekezeteket, hogy csak a hitvalló zsinatok rendelkezéseit fogadják el, Müller birodalmi püspökét nem. Hitler felismerte, hogy egyházpolitikája csődbejutott. Ezért magához hívta Wurm és Meiser püspököket (börtönből), valamint a hannoveri püspököt. A B. K. vezetői sorsdöntő tárgyalásokat folytattak. Hitler kijelentette, csalódott az egyházban. Az állammal való kiegyezés érdekében bizonyos kompromisszumokra is készek voltak. Ebben a helyzetben K. Barth és M. Niemöller, akik a radikális vonalat képviselték, kiléptek a testvéri tanácsból, s nem vállalták a megegyezést. A B. K. számára nagyon fontos volt a lelkészképzés biztosítása. A teológusok a B. K.-vel szimpatizáltak és ezért az állam a szemináriumokat bezáratta. Ekkor a B. K. titkos szemináriumokat szervezett és ezeken folytatta a lelkészképzést. Egyik ilyen szemináriumnak volt a tanára Dietrich Bonhoeffer, aki mártírja lett szolgálatának. Niemöller dahlemi gyülekezetére támaszkodva folytatta meg nem alkuvó harcát. Az állam most már általános támadást intézett a B. K. ellen. Egyszerre 145 lelkész volt letartóztatásban. A főcsapás 1937 júliusában következett be. Niemöllert „rövid kihallgatásra” idézték, de ez csaknem 8 évig tartott. Mivel nem tudtak ellene konkrét vádat felhozni, különleges statust kapott: „A Führer személyes foglya”. Előbb a sachsenhauseni, majd a dachaui koncentrációs táborban raboskodott. Fogsága alatt gyülekezetében lelkésztársa folytatta bátran munkáját. A B. K. a háború idején 1941-ben a katonai szolgálatra behívott lelkészek pótlására laikusok szükségszolgálatát rendelte el, hiszen az állam valamennyi B. K.-hoz tartozó lelkészt katonai szolgálatra hívott be, részben tábori lelkészi, részben ún. segédszolgálatra, ahol fegyencek társaságában a legnehezebb testi munkát végeztették velük. Ekkor már csak a Wehrmacht egységeknél volt tábori lelkészi szolgálat az SS-egysé- geknél nem. A cél e behívásokkal az igehirdetői szolgálat teljes megbénitása volt. Az utolsó porosz hitvalló zsinat 1943. okt. 16-án Breslauban ülésezett, és az V. parancsolatra hivatkozással tiltakozott a zsidók és a gyógyíthatatlan betegek tömeges legyilkolása ellen (euthanazia). Ez a zsinat a Testvértanács elnökévé a még fogságban lévő M. Niemöllert választotta meg. A háborús összeomlás után a B. K. bebörtönzött, illetve koncentrációs táborokból 52
