Evangélikus Naptár, 1992
Sólyom Jenő: Közoktatás, köznevelés és az evangélikus iskolák
Közoktatás, köznevelés és az evangélikus iskolák Az 1989-ben újraindult fasori evangélikus gimnázium, az 1991 -ben újra evangélikus gimnáziummá vált soproni líceum és az ezután induló evangélikus iskolák nagyon ] időszerűvé teszik, hogy komolyan foglalkozzunk azzal, mit is jelent egyházunk számára az iskolák fenntartása. A reformáció korától kezdve a protestáns egyházak az oktatást és a nevelést az egyházak fontos feladatának tartották. Luther Márton a Nagykátéban a negyedik j parancsolat magyarázatánál a következőket írja: „...ha a világi és egyházi kormány- I zásban kitűnő és arravaló embereket szeretnénk látni, akkor bizony nem szabad sajnálnunk se szorgalmat, se fáradságot, se költséget gyermekeink tanításánál és nevelésénél, 1 hogy majd szolgálhassanak Istennek és a világnak.” Ezt szem előtt tartva a legtöbb j gyülekezet a templom mellé iskolát is építtetett. Ezek nemcsak közhasznú ismeretekre vagy klasszikus műveltségre oktattak, vagy adtak egyes esetekben szakképzettséget, hanem az evangélikus szellemű nevelés is a feladatuk volt, átvállalva részben ezt a j szülőktől. A középkorban szűk körre kiterjedő oktatást az ellenreformáció után a katolikus i egyház is szélesebb alapokra fektette új iskolákat alapítva. Az egyházi iskolák rend- ,, szere fennmaradt azután is, hogy a múlt század második felében az állam magára vállalta a kötelező népoktatás megszervezését minden településen. Az evangélikus iskolák szerepére jellemző, hogy a második világháború előtti években a Magyarorszá- 1 gon élő elemi iskolás korú evangélikus gyermekek mintegy 60%-a evangélikus iskolába járt. Középiskolás korban ez az arány valamivel alacsonyabb, mintegy 40% volt. Ezt a helyzetet változtatta meg drasztikusan az egyházi iskolák államosítása 1948- ban, míg azután 1952-ben a még megmaradt két gimnáziumunk is megszűnt. Látnunk kell azonban, hogy ez nemcsak Magyarországon, vagy a magukat népi demokráciáknak nevező országokban történt így. A nyugat-európai országok többségében már korábban átvette az állam a közoktatás feladatát, s ez például Franciaországban a múlt század végén ugyanolyan összeütközéssel járt a katolikus egyház és az állam között, mint nálunk egy fél évszázaddal később. Az összeütközés pontosan abból adódott, hogy nyíltan, vagy álcázva, az oktatás színvonalának emelését hangoztatva az E állam a nevelés lehetőségét kívánta kivenni az egyházak kezéből, hogy a maga ideológiájának terjesztőjévé tegye az iskolát. A közoktatásra hivatkozva az uniformizált közne- I velést kívánták megvalósítani. Az egyházi iskolák újraindításakor ezért tisztán kell látnunk: mi is az evangélikus j iskola sajátossága, mely jogosulttá teszi a létét? Nem sokkal az államosítások előtt egy teológus a következőképpen válaszolt erre a kérdésre: „Nem az, hogy mást tanít, I mint a többi iskola. Az sem, hogy másféle embert akar nevelni, mint amilyen emberré ] 24
