Evangélikus Naptár, 1992
Gáncs Péter: „TANÍTVA ŐKET...”
„TANÍTVA ŐKET...” Jézus missziói parancsa tanító szolgálatunknak is alapigéje. Olyan alapvető kérdésekre kaphatunk belőle választ, mint hogy ki taníthat, mit taníthatunk és miért tanítsunk? Ki taníthat? A tanítói mandátumot Jézus csak olyanoknak adja, akik maguk sem szégyellik tanítvány mivoltukat. A missziói parancs bevezető soraiból kitűnik, hogy a Mester olyan tanítványokhoz szól, akik közül egyesek „leborultak előtte, némelyek pedig kételkedtek...” (17. vers). A következő vers tanúsága szerint „Jézus hozzájuk lépett”, tehát a leborulókhoz és a kételkedőkhöz egyaránt, mindazokhoz, akik vállalták tanítványságukat annak minden nehézségével, kétségével és buktatójával együtt. Jézus egyiküket se küldi el, se az Őt háromszor megtagadó Pétert, se a kételkedő Tamást. Csak Júdás hiányzik, de őt sem a Mester „bocsátotta el”... A tanítás egyetlen feltétele tehát, hogy magam is kész legyek az utolsó szívdobbanásig tanítvány maradni. Ilyen szempontból érdemes lenne őszinte önvizsgálatot tartani gyülekezeteinkben. Vajon mivel magyarázható, hogy egyik legdrágább reformátori örökségünk, a tanítva tanuló, illetve tanulva tanító jellege egyházunknak olyannyira háttérbe szorult. Hiába kapunk vissza néhány iskolát, hiába könnyebbedtek az iskolai hitoktatás feltételei, ha az iskolapadból kikerülő evangélikusság úgy érzi, már „kitanulta” a keresztyénséget. Hányán fejezik be a konfirmációval azt, amit valójában talán el se kezdtek: az ige naponkénti tanulmányozását? Sok gyülekezetünkben szinte teljesen elsorvadt a bibliaórai munka, pedig éppen ez lehetne a közös tanulás egyik legnagyszerűbb lehetősége. Lehet, hogy újabb formákat kellene keresnünk, de a legkorszerűbbnek tűnő új forma sem pótolhatja a tanulási vágyat. Aki nem akar már tanulni, annak keresztyén hite és élete fokozatosan leépül, s természetesen alkalmatlan a tanítás szolgálatára is. Mit taníthatunk? Ezen a ponton is nagyon oda kell figyelnünk a Mester szavára: „amit én parancsoltam nektek”. A keresztyén tanítás krisztocentrikus kell, hogy legyen. Mi nem vallásos kérdésekkel foglalkozunk, nem felkapott filozófiai, pszichológiai problémákon „csemegézünk”, hanem azt kell, hogy tovább adjuk, amit a Mester nekünk parancsolt. Nem vagyunk tehát semleges, közönyös postások, akiknek mindegy, hogy gyászjelentést vagy üdvözlő táviratot kézbesítenek. Amit tanítunk, azt nem másnak tanácsoljuk, hanem elsősorban magunkra kell, hogy alkalmazzuk. Egyedül ez teheti hitelessé tanításunkat. Ez nem jelenti azt, hogy csak az taníthat, akire „fel kell nézni”, de Szent 20
