Evangélikus Naptár, 1992

ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - VERSEK, ELBESZELESEK

— Megyek a dolgomra, mert ez a sok buta nép még eltéveszti, hogy melyik darab földet mérte ki neki az inzsellér. Amióta Ádám apánk megcsinálta ezt a bajt, meg kell nekik magyarázni, hogy a tejes kukoricát ne a szomszédéból szedjék, hanem a magukéból.

Medvegy Antal:

Madarak és kígyók

A két rozsdafarkú már március elején érkezett. Csak a mandula és a barack bimbózott már, a szőlőrügyek aludtak, az élet indulását inkább érezni, mint látni lehetett.

„Tek-tek”, hangzott vidám kiáltásuk, mellyel bejelentkeztek, s ha nyelvem alkalmas lenne ilyen pödörintésre, visszafeleltem volna örömömben.

Kissé szégyellem magam az őshonos varjak és szarkák, az áttelelő cinkék előtt, hogy éppen az ilyen vándoroknak tisztelgek, de érzéseimet nem tudom leplezni. Olyan példázatos halleluja fog el, mint a pásztort, aki megmaradt kilencvenkilenc állata mellett az elkódorgott, de megkerült századikat ünnepli.

A madárkák nem voltak hivalkodók, nem voltak elegánsak, öltözékük nem csillogott. Rozsdafarkúak voltak, s ahogy a nevük mondja, csak erősen vörös farktollaik- kal dicsekedhettek. Egyébként barna, szürke színezetük egybeolvadt a nádtetővel, a szőlőkarókkal, a diófák elszáradt ágaival.

Szitálva kapkodták le a pince fehér faláról a korai bogarakat, lepkéket, leszálltak a gyenge füvek közé, s kövér hernyókkal röppentek fel, melyeket a tavaszi nap csalogatott elő.

Ilyenkor megcsapott a valóság szele, elkerülhetetlen törvények keménysége, az élet ára, adósság és fizetés. Mert én a hernyókat is szeretem. A szétcsapott tölgytuskókból kihulló szarvas- és orrszarvúbogarak kövék lárváit visszatettem barlangjaikba, a nagypávaszem ujjnyi hernyójára, a fecskefarkúéra, a sok araszoló, siető, élő perecekre leveleket dobtam, hogy a nap ne égesse őket.

Az éles madárcsőrben szétfröccsentek a puha húsok, a szöcskék lábai megrándultak még, mielőtt a nyelőcsőbe kerültek. A rozsdafarkúak nem szerették a kemény bogarakat.

Szenvedtek-e ezek a rovarok? Volt-e vergődés és sikoly? Védekezés és megadás? Mi volt?

Azt hiszem, süketek vagyunk. Gyarló fülünk csak önmagát szolgálja, s nem alkalmas arra, hogy figyelje a fü növését, a föld forgása súrlódásának muzsikáját, az élet rezdüléseit, a kisugárzások suhanását, az elmúlás halkuló jelzéseit.

Igen, a lényegi kérdésekkel szemben teljesen süketek vagyunk, s így meg sem értjük azokat.

121