Evangélikus Naptár, 1992
ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - VERSEK, ELBESZELESEK
Mátis István: A világ teremtése (Ahogyan Olá Gyuri tudta) Ott szokott ülni a Sió-híd karfáján, szíttá egyenes szárú pipáját, amivel az idő múlását is tudta mérni. Pontosan tudta ugyanis, hogy mekkora utat tesz meg egylovas kocsijával, amíg egy pipadohány kiég. Foglalkozása is sokféle volt, de csak olyan munkát vállalt, ahol nem kellett sokat dolgoznia. Ezért volt postás: kocsijával vitte Simontornyára meg hozta onnan a falu postáját. Ezen az úton mérte le, hogy egy pipadohány elég addig, amíg a postától a homoki dűlőben lévő Hessz-keresztig elér. Volt kisbíró is: a községháza szaladj ide-menj oda küldönce, meg dobosa, aki a dobszóval összehívott népnek kiáltotta szét, hogy mi tétetik közhírré. Ezt a mesterséget nem szerette, mert a községházán a kisbírói szobát meg kellett osztania a csendőrökkel meg a fináncokkal. Az ilyenfajta hivatalos embereket nem nagyon szerette, mert meg szokott gyűlni velük a baja, és különben is azt tartotta, hogy csendőr-, finánc- meg vadőrféle hivatalos emberekkel jobb nem találkozni, soha nem tudhatja az ember, mi jut eszükbe. Mi, gyerekek igen nevezetes embernek tartottuk Olá Gyurit. Hallottuk róla, hogy van egy puskája, mely szakasztott olyan, mint egy furkósbot, és ha fickóra tölti, olyan vastag nyárfát átvisz, mint egy ember dereka. Aztán nem egy botja volt, hanem kettő, de senki sem tudta, hogy a két szakasztott egyforma közül melyik a puska. Nyári időben a mi tanyánk a Sió partja volt. Itt, a híd fölött terült el a falu fürdőhelye, a parti füzesek meg olyan jó búvóhelyet és természet adta játszóteret jelentettek, hogy a mai gyermekeknek szeme-szája elállna annak láttán a csodálkozástól. Ha megláttuk, hogy Olá Gyuri — a faluban mindenki csak így ismerte — a híd karfájára ül, köréje sündörögtünk, hogy hallgassuk. Én azóta sem hallottam olyan jó históriákat mástól, legföljebb a nagyapámtól, aki huszárőrmester volt. Ezen a nyáron Olá Gyuri csősz volt a Szigetben, a hajdani urasági birtokon, melyet felparcelláztak, és akinek volt pénzecskéje, vehetett belőle. No hát ez alkalommal is ott szíttá egyenes szárú pipáját a híd karfáján ülve, és két vidéki őrletőnek magyarázott. A gőzmalom ugyanis a hídon alul volt, és mindig akadtak ráérő őrletők, akik arra várakoztak, hogy gabonájukat felöntsék a garatra.- No, lássák-e! - mutatott körbe. - Itt csak három tornyot látnak, de a faluban mégis négy vallás van, mivel nazarénusok is vannak. Hát tudják meg, hogy a világon hatvannégyféle vallás van. Ezt én így hallottam az öregapámtól. Az meg igen okos ember volt, mert nem felejtette el, amit a nálánál még okosabb öregapjától hallott. Az még azt is tudta, hogy az Isten hogyan teremtette a világot.- Tudta hát — szólt közbe az egyik őrlető —, mert megtanulta az iskolában. Mi is tanultuk. Talán még most is emlékszem rá.- Nono! Hát hiszen én is tanultam — felelte tekintélyében sértetten Olá Gyuri —, 117
