Evangélikus Naptár, 1992
ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - VERSEK, ELBESZELESEK
Puszta Sándor: Hegyibeszéd Már régóta nem sírtak rózsát a kertek, Meztelen testtel lihegett a nyár. Megszorult magban meghalt a kenyér S csókasereg csippantotta, kár. Nem történt semmi! Holt mágusként, Nehéz álmot álmodott a tó. Csoda lenne, ha valaki most szólna, Fehér testet öltene a szó... És szólt egy éhes, minden a Kenyér És szólt a bölcs, több a Gondolat. A kéjenc búgta, legtöbb a Vágy, A filozóf, a Lényeg megmarad. A hivatalnok, fizesd meg Adód, A hatalom, Tömjéned add nekem, A katona, legnagyobb a Kard, A bankár hencegett, ki bír velem? A vak sikoltott, jaj szeretnék látni, A szerelmes, minden Szerelem, Az optimista, minden csupa Rózsa, S a pesszimista, minden Sírverem! És nem történt semmi... És ott álltak a hegy tövében mind. A koldusok s a vétkes vámszedők És éppen arról folyt a szó közöttük, Hogy megtelnek mind a temetők, Hogy elhervad a virág és gyönyör, És kár jónak lenni, boldog az erős, Boldog, ki mindig csak kacag És mást legyűr, és rangos, tehetős... S az út porában, vállig érő hajjal, Lassan Valaki, föl a hegyre jött, És úgy látszott, mintha, mintha szállna S aranykor lebegne a feje fölött. 106
