Evangélikus Naptár, 1983
Groó Gyula: Miért csak kettő?
hirdeti Luther. Ezért egész életünkben gyakorolnunk kell azt, amit a keresztség jelent: meghalás a bűnnek és új életre kelés Isten számára. Ugyanakkor a szentség fő feladata, hogy hitünkben megerősítsen, mindig újra felemeljen. Az Úrvacsora szentségénél már súlyos visszaéléseket panaszol fel Luther. Az első, hogy a laikusoktól megvonják a kelyhet s csak a kenyeret adják. Pedig Urunk a teljes szentséget egész egyházának adta! Nem a papoké hát az, hanem minden hívőké. ,,Ha a kelyhet maguknak tartják fenn, akkor akár a kenyeret is”! A második visszaélés az átváltoztatás tana. Vagyis az a tanítás, amely szerint az úrvacsorában a kenyér és bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé. E tanítással érthetővé akarják tenni a csodát, azt: hogyan, miként van jelen e szentségben élő Urunk? S ezzel ez értelem fogságába vetik a lelkeket. A harmadik visszaélés az, hogy Krisztus ajándékából - kenyérben és borban teljes önmagát adja egyházának - az ember által Istennek felajánlott áldozatot csinálnak. S igy érdemszerző cselekedetet, ahelyett, hogy a hit kinyújtott üres kezével boldog hálával elfogadnák Krisztus ajándékát. A Bűnbánat szentségét Luther itt még hajlandó harmadikként elfogadni, bár ez irat végén ezt megkérdőjelezi és később teljesen el is veti. Itt a gyónás-feloldozásról van tulajdonképpen szó. Luther kifogásolja, hogy az ebben nyújtott ajándékot - a bűnbocsánat bizonyosságát - ismét csak a papi hatalom gyakorlása érdekében használják fel. „Pedig Krisztus nem uralkodásra hívott minket egyházába, hanem szolgálatra!” A továbbiakban szól reformátorunk a többi négy úgynevezett szentségről s kimutatja, hogy egyik sem tekinthető annak, mert hiányzik náluk a szentség három fontos kellékének valamelyike. így a bérmálás eredete ugyan a bibliai kézrátétel gyakorlata, azonban ezt Krisztus nem rendelte el s nem is fűződik hozzá az üdvösség ígérete. Méginkább így van ez a házasságnál. Ez Isten alapítása ugyan, azonban nemcsak a hívők számára, hanem minden embernek javára és földi boldogságára. Üdvösségszerző célzata tehát nincsen. A papszentelést „Krisztus egyháza nem ismeri el szentségnek, ez csak a pápás egyház találmánya”. Legjobb esetben emberi szokás. Helytelen az a célzata, hogy élesen elválassza a papságot a hívők seregétől. Hiszen a keresztség által mindnyájan igazi papok vagyunk, - s itt Luther hivatkozik 1. Péter 2,9-re. Ennek alapján fejtette ki később a minden hívők egyetemes papságáról szóló tanítását, amelynek ma nagy időszerűsége van. Végül az Utolsó kenet sem szentség. Luther rámutat, hogy itt Jakab levele egyik helyének (5,14-15) félreértéséről van szó. Mert Jakab apostol a betegek megkenését és az értük való imádkozást meggyógyulásuk érdekében ajánlja. A pápás egyházban ez a haldoklók utolsó útravalójává lett. Nem Krisztus rendelte azonban, tehát nem szentség. * Mi volt Luther szándéka iratával a maga korában? „Azoknak a keresztyéneknek szánta, akik szeretnék az írást jobban érteni és a szentségekkel helyesen akarnak élni”. Luther a szentségekben Isten kegyelmes cselekvésére irányítja figyelmünket. Reformá- tori alapelve itt is érvényesül: egyedül Isten kegyelméből üdvözülünk, ha azt hittel elfo55
