Evangélikus Naptár, 1983
Vámos József: A keresztyének papi szolgálata
gadjuk. Ezzel felszabadítja a meggyötrött lelkiismereteket a papi, egyházi hatalom elnyomásából s megtanít az igazi szentségekkel való helyes élésre. Ma ezen van a hangsúly. Élünk-e hálaadással és megbecsüléssel két igazi szentségünkkel? A keresztséggel, az úrvacsorával? Mert csak ez a kettő van s ezekben vehetjük Isten hozzánk való üdvözítő hajlandóságának jeleit, sőt magát az üdvösséget. A német nemzet keresztyén nemességéhez Napjaink történetírása szakított a régebbi hagyományokkal és az újkor kezdetét nem a reformációtól (1517), hanem az angol polgári forradalom győzelmétől (1640-41) datálja. S teszi ezt - többek között - azzal az indoklással, hogy a reformáció és az azt követő időszak, a jellegénél fogva, még a középkorhoz tartozik és csak mintegy százhúsz évvel később alakultak ki azok a körülmények, amelyek az újkorra jellemzőek. Ám fogadjuk is el ezt a korszakhatárolást, a teljes igazsághoz tartozik az, hogy Luther 1520 augusztusában egy olyan iratát, „A német nemzet keresztyén nemességéhez a ke- resztyénség állapotának megigazítása ügyében” címűt, adja ki, amelyben messze nem „középkori”, hanem sokkal inkább egészen „újkori” követelésekkel, javaslatokkal áll elő. Olyanokkal, amelyek messze túllépik a teológia, az egyház határait - s benne is van a címében hogy eljussanak az egész németség életének, a társadalom megújítása szorgalmazásáig, illetve szándékáig. (Az irat sikerére jellemző az, hogy eredetileg négyezer példányban jelent meg s ez az akkor hallatlanul nagy példányszámú könyv pillanatok alatt elfogyott s többször is újra kellett nyomtatni.) Mielőtt azonban bármit is mondanánk, előbb írjunk le egy-két jellemző és magyarázó dolgot erről a valóban alapvető reformátori műről. 1. Luther 1520-ra leszámolt azzal a gondolattal, hogy az egyházat teológiailag- szervezetileg meg lehet úgy változtatni az adott körülmények között, hogy az megfeleljen rendeltetésének, krisztusi hivatásának. Leszámolt ezzel, mert látta és a saját személyes sorsán is megtapasztalta azt, hogy a Róma által irányított egyház olyan mindent átfogó hatalom, amelyet csak akkor lehet megújítani, ha ezt a feladatot az egész „német nemzet” vállalja magára. 2. Leszámolt eddigi reménységeivel, mert a korabeli egyház ezt a roppant - az egész társadalmat és az egész emberi életet átfogó - hatalmát a pápán, a püspökökön és a papokon (a „kiváltságos renden”) keresztül gyakorolta úgy, hogy kiskorúságban tartotta az egyházat, a világot és az embert. 3. Leszámolt az illúzióival, mert ez az egyházi hatalom ekkor - sokféle címmel, érvvel és ürüggyel - kifosztotta a híveit, a nemzet nemeseit, polgárait, kézműveseit, parasztjait és így romlására lett azoknak, akiknek szolgálatára küldetett. Ebben a helyzetben mondja Luther: „kötelességünk mindent elkövetni, hogy a keGroó Gyula. A keresztyének papi szolgálata 56
