Evangélikus Naptár, 1983
Káldy Zoltán: Előszó
Előszó Az 1983. esztendőben az evangélikus egyházak szerte a világon Luther Márton születésének 500. évfordulójára emlékeznek. Reformátorunk 1483 november 10-én született Eislebenben. Evangélikus Naptárunk is belekapcsolódik a jubileumi emlékezésbe. Luther műve és annak hatása olyan nagy, hogy naptárunk keretében meg sem kíséreljük annak összegezését, mégis szeretnénk néhány olyan vonást megmutatni, amelyek jellemzik Luther művét. Ennek érdekében szembesítjük olvasóinkat a Tízparancsolat lutheri magyarázatával, de nem tiltásokra (Ne ölj, Ne paráználkodj, Ne lopj...) tesszük a hangsúlyt, hanem a magyarázatok második részére, melyek legtöbbször így indulnak: „hanem inkább ...” örömest hallgassuk; védjük és támogassuk; tiszteljük, becsüljük és támogassuk. Ezek a magyarázatok ma konkrét segítséget adhatnak a keresztyén élet gyakorlásában. Olyan időszerűek, mintha ma írta volna azokat Luther. Mivel Luther könyveinek és tanulmányainak tartalmát sem ismertethetjük helyszűke miatt, azt a megoldást választottuk, hogy legjelentősebb írásainak alapgondolatait emeljük ki és azokat szembesítjük a ma egyházával és a mai egyház szolgálatával. Idevonatkozó cikkeinknek ezt az összefoglaló címet adtuk: „Luther kérdez bennünket”. Szükségét éreztük annak is, hogy a lutheri reformáció magyarországi kisugárzására is utaljunk. E célból szólunk a magyar evangélikus reformátorok szolgálatáról az „írott szón” keresztül. Ugyancsak ezért közöljük a „Körbejárunk az Evangélikus Múzeumban” című írást. Ezekhez kapcsolódik „Az írott szóért ma” sorozat, mely a reformátorok írásbeli szolgálatának nyomán mai sajtómunkánkat mutatja be. A szépírások (versek, elbeszélések) nagyobb része az említett célok szolgálatába simul bele. Cikkeinken átsugárzik néhány olyan gondolat, melyekre elöljáróban is fel kell hivnunk a figyelmet. Mi evangélikusok soha sem néztünk és ma sem nézünk Luther Mártonra mint valami „bálvány”-ra vagy éppen „vallásalapítóra”. Ő se nem bálvány, se nem vallásalapító. Mi őt drága ajándéknak tekintjük, akit azért adott Isten, hogy az Ő eszközeként, a Szentlélek erejével visszavezesse az egyházat az „igazi kincs”-hez, az evangéliumhoz. Minden jó, ami a reformációban végbement, ebből fakadt. Igen, Luther minden szavával, ‘ egész szolgálatával, az egész „reformációval” egyet tett: Jézus Krisztusra mutatott és pedig a Megfeszítettre. Ennek a Krisztusnak a „központba állítása” volt lényegében a reformáció. Ez pedig az „evangélium” felfedezéséből ered. „Az egyedül hitből - egyedül kegyelemből” felismerés is csupán következménye annak a felismerésnek, hogy „egyedül Krisztus”. Vagyis Krisztus kereszthalála elegendő „elégtétel” bűneinkért. Azt nem szükséges - és nem is lehet - „megtetézni” emberi erő3
