Evangélikus Naptár, 1983
Káldy Zoltán: Előszó
feszítésekkel, cselekedetekkel, jóvátételekkel a bűnbocsánat és üdvösség „megszerzése” érdekében. „Az igaz ember hitből él”. Ezt a hitet is az Isten „munkálja” az evangélium által. Mert ez a hit hallásból van. Ezért esik olyan nagy hangsúly egyházunkban az evangélium „hallására”, hallgatására, meghallására. Nem hiába beszél Luther a 3. parancsolat kapcsán arról, hogy az evangéliumot „örömest hallgassuk és tanuljuk”. Ezért nem lehet ma sem „evangélikus élet”-ről beszélni ott, ahol hiányzik az „igehirdetés” hallgatása. Másból nem támad hit! Viszont az a felismerés, hogy „egyedül hitből” üdvözölünk, óriási hajtó erő a felebaráti szeretet gyakorlására. Ha az üdvösségünkért nem kell harcolni, erőnket az üdvösség elnyeréséért latba vetni - hiszen az kegyelemből van - akkor minden erőnk felszabadulhat a felebarát szolgálatára, a diakóniára. Ez egy sarkalatos felismerése Luthernak, amelyről sajnos kevesebbet beszélnek az evangélikus egyházakban. Pedig ez éppen olyan elválaszthatatlanul hozzátartozik Luther reformációjához, mint az „egyedül hit által” felismerés. E nélkül csonka volna a reformáció. Luther a szeretetet legalább annyira hangsúlyozza mint a hitet. Mivel ezt az evangélikus egyházakban sokáig a „pálya szélére” sodorták, azért beszélhettek egyesek „lutheránus quietizmus”-ról vagyis arról, hogy az evangélikus embereknek nincs érzékük a másik ember, a társadalom problémái iránt és nem is kívánnak aktívan szolgálni az emberek és társadalom anyagi, kulturális előrehaladásáért. Luther ezzel szemben egyértelműen hangsúlyozta a hitből folyó szeretet szolgálatát a felebarátért. Ahol komolyan veszik az „az egyedül hitből” felismerést, ott komolyan veszik a szeretet aktivitását a felebarátért, a társadalomért. Legyen Luther Márton születésének 500. jubileuma a reformáció nagy felismeréseivel való szembesülés ideje és ezzel együtt az „örök reformáció” folytatása egyházunkban is. Káldy Zoltán 4
