Evangélikus Naptár, 1983
Káposzta Lajos: Örömest hallgassuk és tanuljuk
Örömest hallgassuk és tanuljuk A 3. parancsolat Nem akarok „hamisítást” elkövetni, amikor a Konfirmációi Káténk szövegét módosítom. „Isten a harmadik parancsolatban azt kívánja, hogy örömmel hallgassuk és tanuljuk igéjét” - olvashatjuk. Az általa fogalmazott bővítés mindössze egyetlen szó csupán; és hirdessük. Az ige hirdetésére is vonatkozik ugyanaz, ami a hallgatásra és tanulásra, azaz történjék örömmel. Hisz, mindhárom esetben Isten ügyével van dolgunk. A hallgatásnak, a tanulásnak és a hirdetésnek viszont ugyanaz a feltétele: a csend. Ha úgy tetszik, s ez benne van a 3. parancsolatban, a hetedik nap csendje. A vasárnap csendje, aminek mai valóságát így jellemezhetem, az elfelejtett csend napjává változott. Igaz, hogy nem igazolatlanul, hanem sokkal inkább igazoltan. „Van tennivalónk” meghatározással. Ennek a ténynek a hátulütője viszont az, hogy igy elmaradt egy élmény az életünkből. A vasárnap élménye. Együtt kezelem most a templomi makroélményt az otthoni mikroélménnyel. Átalakult ezzel a vasárnapi kultúránk, vagy törést szenvedett a vasárnap kultúrája. Elsődleges ebben, hogy „órarendnélkülivé” vált ennek a napnak a 24 órája. Amíg van a hétköznapnak, az iskolának, a munkahelynek, az óvodának, addig nincs az otthonnak, nincs a vasárnapnak - a szülői házban. A „szabad hétvége” fogalom azonos a tartás- és tartozásnélküliséggel. Elengedhetjük magunkat. A hallgatás és a tanulás, valamint Isten igéjének a hirdetése koncentrálást igényel. A többesszám pedig közösséget jelent. Ezért mind a hallgatás, mind a tanulás nevelő közösségben történhet. A hallgatóktól megköveteli a taníthatóság alázatát. A tanítótól pedig a tájékozottságot mindabban, amit az irodalmi kiadóktól egészen a mai sajtóosztályunk kiadásái-ig ismernünk és tudnunk kell. Azaz azokat a kiadványokat, amelyek „kéznél” vannak. Ehhez viszont hozzá kell adnunk a magunk keresztyénségét, egyházunk diakóniáját. Bizonyságát adni a keresztyén ember munkaszeretetének, hivatástudatának, azaz megmutatni azt, hogy függ össze a hétköznapunk Isten szavával. Ugyanakkor arra is hangsúlyt helyezve, hogy mindez nem esetlegesen, hanem folyamatosan és rendben történik, rendszeresen. „Örömest hallgatni, tanulni és hirdetni” Isten igéjét nem divat kérdése és nem a megszokás függvénye, de nem is képezi alku tárgyát. Arra használom Isten Igéjét, amire rendeltetett, amire kaptam és kaptuk: hallgatom, tanulom és hirdetem. Ezért arra használom az agyam, a szavam és a fülem, amire kaptam. így szavammal „elárulom” azt, hogy kihez tartozom, magatartásommal, hogy kit követek, munkámmal, hogy kinek a küldetését töltöm be. A változások korát éljük. Nem tudom, hogy az ember változott-e a kornak megfelelően? Fejlődött-e teherbírásunk, elviselnitudásunk, türelmünk, kitartásunk?! Vagy mind a mai napig azonos teherbírásra vagyunk „tekercselve”? A karbantartásra pedig elengedhetetlenül szükség van, a vasárnapi „szerviz” erejéig? Igaz ránk nézve is az a műszaki igazság, hogy ha valaki túlterheli a tekercset, nem teheti büntetlenül, mert leég, zárlatos lesz, lerobban. A csere pedig nem lehetséges. Tévedés ne essék, itt nem a hétvégek okos kihasználásáról, azok jó programjáról van 30
